22/05/2025
Az elmúlt 2 hét, megváltoztatott bennem mindent a lovakkal kapcsolatban. Amiről azt hittem tudom, sosem tudtam jól…
Itt egy hosszabb, de annál érdekesebb cikk arról az emberről, aki megmentette a lovam és vele engem.
Nyàron tervezünk egy előadàst Zolival, mert tapasztalatai és tudása rengeteg lónak hoz gyógyulást és hiszem azt hogy még több lónak fog tudni. Mi a helyszínt biztosítanánk, Zoli pedig pàratlan tudását osztja majd meg a jelenlevőkkel.
Nemes ügyben nemesedve
Beszélgetés Mészáros Zoltánnal induló kurzus sorozata kapcsán.
Mészáros Zoltán a hazai lovasélet mesteri „szürke eminenciása”, így hívják azokat az embereket, akik a háttérben, csendben teszik a dolgukat. Az országot járó, illetve rehabilitációs telephelyükön párjával, Boros Saroltával folytatott missziójukban a lovak jóléte áll az első helyen, legyen szó helyes pataszabályzásról, lovas, illetve lókiképzésről, fajspecifikus lótartásról, vagy a patacipők használatáról. Ismerjük meg gondolatait!
Miként kerültél lovak közelébe, kiktől tanultál?
Szüleimtől tudom, hogy egészen kicsi koromban, nagypapával tett sétáink során a TSZ lovait látnom kellett. Valószínű innen datálódik az állatokhoz fűződő vonzalmam. A Békés megyei Gyomaendrődről származom és legközelebb 18 éves korom környékén, egy ismerősünk vendéglátóhelyén kerültem ismét lóközelbe, majd pedig a szegedi főiskola lovasóráin, hová testnevelés- rekreáció szakra jártam. Úgy hozta a sors, hogy kötelező sorkatonai szolgálatom alatt tetoválni kezdtem, melyet rajz tagozatos gimnáziumi éveim alapoztak meg. Budapesten egy tetováló stúdióban kezdtem dolgozni, melyben később tulajdonos lettem. Két, három év elteltével a városi lét diszkomfortja újra a lovak felé terelt, különböző lovaslétesítményekben tanultam, dolgoztam. Kiskunhalas mellé kerültem egy ismerősöm lovastanyájára, mintegy intézői szerepkörbe, melyet inkább a jószágok iránti törődésemnek és jólétüket mindenekelőttinek tartó gondoskodó szemléletemnek köszönhettem, mintsem szakmai képzettségemnek. Jól emlékszem, hogy már a lovakkal kapcsolatos tanulmányaim elején hiányérzetem támadt a mai, modern, ló-ember kapcsolatának ügyében. Ugyanúgy idegen volt a ló, mint tárgyiasított lény megközelítés, ahogy a szerszámhasználat is. Más lehetőségeket, utakat keresve ismerkedtem meg Monty Roberts, Pat Parelli tanításaival, de mély ló-lovas kapcsolati irányultságot találtam örkénytábori lovastanárok műveiben úgyszintén. A sors ajándékaként, az említett lovastanyán az állatokkal szabadkezet kapva kipróbálhattam, gyakorolhattam az olvasottakat. Ekkor ismerkedtem meg idősebb Tuska Pali bácsival, valamint military olimpikon fiával, Tuska Pállal és általuk pedig a lovastusa szakággal. Sokat tanultam tőlük, de Ők is érdeklődve figyelték, miként bánok a lovakkal és bár kiképző programjukba nem lettem „beépítve”, egy-két problémás csikónál, kaján mosoly kíséretében ki lett mondva, hogy: „Adjátok oda Zolinak, majd ő megsuttogja!” Ahogy egyre átfogóbban láttam és gyakoroltam a lóval való bánásmódot, nem volt nehéz rájönnöm, hogy a lovak „problémája” és ezzel együtt a „problémás lovak köre”, nem más, mint a helytelen kommunikáció. Nem mondanám, hogy a lovakkal rendszeresen foglalkozók nem látják ezt, ennek ellenére, általában időhiányra hivatkozva mennek el e problémák mellett. Akkor a környéken sok „embertől elvadult”, vagy nehezen lovagolható lovat sikerült visszahoznom, így ők egy olyan kapcsolati tőkére tettek szert, hogy a sportba is visszailleszthetővé váltak. Közben felkutattam a hasonlóan gondolkodó, hazai úttörő szakembereket, így kerültem kapcsolatba Sárffy Tamással, Mészáros Gyulával, Csontó Zoltánnal, majd később Kappel Edittel, Gőblyös Istvánnal.
Mivel - ahogy már említettem - korán rájöttem, hogy a lovaknak leginkább a velük foglalkozókkal „van bajuk”, e helyzeten javítandó sürgősen elkezdtem az emberi fajjal való mélyebb „ismerkedést” is. Utánajártam az emberi gondolkodás mintázott, egos működésének, ezt megtapasztaltam egyébként a lovasoktatás bármely ágában, mely legfőképp a tudás féltésében, csepegtetésében és a tanulók függőségi viszonyának kialakításában nyilvánul meg. Szintén az ego bűvkörének tartom a különböző „saját” metódusok „kialakítását” és nevesítését. A sajátnak mondott, „önálló” oktatási, lókiképző rendszer és a „brand” ugyan adhat némi tájékoztató fogódzót az útkereső lovasoknak, de általában ez, a másoktól tanultak az oktató személyiségére formált mixe, amely veszélyesen önkorlátozóvá és önajnározóvá válhat. Azonkívül, szintén személyes, szubjektív, vagyis érzelmi okokból azonnal megosztja a lovasokat, hisz valakinek tetszik, míg a másiknak nem. Ennek érthető ellenpéldája az a rengeteg lovasmester, aki soha nem hivatkozik semmiféle saját módszerre, csak megoldja a helyzetet. Nekik a nevük mellé sincs módszer „applikálva”. Jómagam azt vallom: semmi sem az enyém, mert mindent - akár tapasztalva is - tanultam, így továbbadom minden érdeklődőnek. Félreértés ne essék, a fent említett hazai szakemberektől is rengeteget kaptam! Erényeikből, eredményeikből, stílusukból és hibáikból tanulva, valamint rengeteg lovastapasztalat útján kristályosodott ki egy komplex ismeretanyag az emberi tudat működéséről, a ló és ember kapcsolatrendszerének kialakíthatóságáról, a lovaspáros mozgásmechanizmusáról, biomechanikájáról. Bánásmód és lovaglástechnika tekintetében sokat merítettem a spanyol eredetű „vaquero – munkalovas” stílusból, mely funkcionális és partneri viszonyon alapul. Ezt összehasonlítva a modern sportlovaglással, - melynek hatásai befolyással vannak a szabadidős lovaglásra - szintén az a meglátásom, hogy a lovaglástechnika területén is tévúton járunk, mely lóra lovasra nézve egyaránt káros.
Visszatérve lovaséletutamra; nagyjából másfél évig a Bottyán Equus Hungária Alapítvány lómenhelyén önkénteskedtem, ahol többek között a mentett lovak pszichés gondjait orvosolhattam. Innen rengeteg felkérésem volt további problémás lovakhoz, majd Halápi Roland lovaskaszkadőr csapatával dolgoztam másfél évet. Ennek egyik „emblematikus” pontja volt, mikor Roland szerszám nélküli lóval, „élő ember” akadályt ugratott. Már ezalatt, javarészt az internetes elérhetőség okán, Z-Clinic – ként „nevesítettük” tevékenységünket. Később a helyes pataszabályozás felé (is) fordulva, miután azt kitanultam, lórehabilitációs központot hoztunk létre, mely jelenleg Csesznek faluban várja a gyógyulni vágyó lovakat, érdeklődő lovasembereket.
Hogyan kerültél „pata közelbe”, mi vett rá, hogy beleásd magad?
Problémás lovakkal való foglalkozások során sokszor találtam a stresszes mentális állapotban szerepet játszó, vagy konkrétan a komoly ellenállásra okot adó mozgásszervi fájdalmat. Miként lehetséges az, hogy az emberi hatás alá vont lovaknak ennyi egészségügyi problémájuk és ezekből kiemelten mozgásszervi bajuk van? Márpedig a régi mondás úgy tartja: „a lovat a lábáról fejik”, tehát jó lábvégek nélkül a ló nem működik. Legelőször lovasállatorvosok, patkolókovácsok véleményét hallgattam meg. Sajnos többnyire csak óvatos, genetikai torzulásokat latolgató válaszok érkeztek. Egy adott faj genetikai módosulásait egységes, állandósult környezeti hatásváltozás okozhatja. A ló, a 60 millió éves evolúciós léte alatt tökéletesedett. Ma is, az emberi beavatkozás nélküli, akár az egymástól jócskán eltérő környezeti hatásoknak kitett, vad és vadon élő ló fajták tökéletesek és genetikailag egyformák. Tehát a ló 15 millió éve lezárult törzsfejlődése óta nincs különösebb genetikai, formai eltérés, tenyésztés ide, vagy oda. Hisz a kb. 6 ezer éves háziasítása óta ugyanarra a pár dologra használják és a célzott fajtaszelekcióra tudatos tenyésztés is csak az 1700 -as évektől „ugrott meg”. A genetikai változásokat okozó egységes környezeti hatást szintén kizárja az a tény, hogy a mai ló egyáltalán nincs egységes körülmények közt tartva, olyannyira, hogy ezt mindenki kedve, hite, tudása szerint művelheti. Az „ezerféle” tartástechnológia, takarmányozás, lovaglás, sőt szaknyelvértelmezés „szabadságában”, bár inkább bábeli zűrzavarában élnek lovaink. Szélsőséges példaként említhetem az angliai vakvezető pónikat, akiket akár panelban is tartanak, de ki törődik azzal, hogy szobatisztaságra való szoktatásuk milyen súlyos emésztőrendszeri problémákkal sújtja őket.
Tehát: ennyi jelenkori mozgásszervi baj genetikai kialakulásához, valami „súlyos csapás” kellett volna. Ami nagyon érdekes, hogy ez a „csapás” megtörtént, de nincs köze a genetikához. Viszont annál inkább van köze a nem fajspecifikus tartáskultúrához és bánásmódhoz! Olybá tűnik, mintha e sokk a fajt érintené, pedig az egyedeket érinti, igaz, nagy számban. Induljunk helyes irányba, hisz nem „bújhatunk” a genetikai módosulás lehetősége mögé, a probléma megoldását nem itt kell keresni!
Megfontolásaimban idáig jutva, elkezdtem megtanulni a helyes pataszabályzást, körmölést, hisz a patkolásról szó sem lehetett. Sosem éreztem kompatibilisnek azt a megoldást, hogy egy fémdarabot, fémszögekkel egy élőlényhez rögzítsünk, de az érzelmeinken túllépve elmondhatjuk, hogy kevés károsabb dolgot lehet tenni a pata és a végtagok, ezzel együtt az egész ló működésére nézve, mint a fém patkó szegezéssel történő patához rögzítése.
Kik ennek a hozzáállásnak a Mesterei?
Az egész bánásmód tekintetében mindig olyan lovasmestereket kerestem, akik a ló maximális megértésének szándékával hozzák létre a lovaspáros kapcsolati egyensúlyát, csakis úgy, hogy a ló élettani, funkcionális „léte” mindenekelőtti elsőbbséget élvez. Ezt legfőképpen a spanyol eredetű lovaskultúrát folytató, „oldschool” kaliforniai Mestereknél - mint a Dorrance fivérek, Buck Brannaman, Ray Hunt - találtam meg. Nem mellesleg náluk tanult az a „második” generáció - mint többek közt Pat Parelli – akik elvitték a nagyvilágba a funkcionális bánásmód hírét. A pataszabályzás kapcsán először a Természetes körmölők csapatával ismerkedtem meg, akik közvetve egy német pataklinika alapítójától Dr. Hiltrud Strasser-tól tanultak. A doktornő kiváló gyógyulási arányt produkált, amikor a klinikájára beutalt lovak pataállapotát vadlovak patájának vizsgálati tapasztalatai alapján újra optimalizálta. Először saját lovainkon gyakoroltam, majd a problémás lovaknál is javulás állt be a korrekciók után. A folyamatos tanulás, információgyűjtés és gyakorlás közben bizony nem volt mindig könnyű, hisz a patkolási tradíció kérdőjelekkel teli környezetet teremtett.
Felvettük a kapcsolatot Dr. Tomas G. Teskey (USA, AZ) amerikai állatorvos, patkolókováccsal, aki hasonló gondolatok mentén kezdte kutatását, tanult „mezítlábas” lovak körmölőitől, mint többek között Jaime Jackson, vagy Pete Ramey - akik szintén patkolókovácsként kezdték pályafutásukat - és vált a mezítlábas mozgalom egyik elismert úttörőjévé. Tomas Magyarországon több kurzust is tartott, ahol túl azon, hogy visszaigazolta munkánk irányának helyességét, számos érdeklődő lótulajdonosnak, állatorvosnak szolgált hasznos elméleti, valamint gyakorlati információval és nyűgözte le holisztikus, átfogó szemléletével, magával ragadó előadásmódjával közönségét.
Merre halad holisztikus ló-lovas szemléleted és a helyes pataszabályozás „missziód”?
Bemutatkozásom elején említett egyenes mondatok inkább előjeltelen észrevételek, mint kritikák. Értelmetlen bárkinek, bárkit hibáztatni, bármi ellen harcolni! Viszont a téveszmék felett nem érdemes szemet hunyni, azokat észrevenni, jelezni szükségszerű, ugyanúgy, mint segíteni a helyes megoldásra való törekvést. A mai lovasélet a mai ember életvitelének, gondolkodásmódjának tükre, mi más is lehetne!? De senkinek sem lehet kérdéses, hogy egészségünk, harmóniánk érdekében, az Egységben való gondolkodás és tevékenység felé kell az emberiségnek elmozdulnia. A körülöttünk történtek mind azt sugallják, hogy lejárt az ideje az ember önmagát mindenek fölé, vagy mindenen „kívül” helyezésének. Ennek lényeges szelete a természethez való visszatalálás, melynek része lehet a lóval való együttlét. Belülről fakadó igény van rá, akkor csináljuk úgy, hogy e természeti kapcsolat varázsereje feléledhessen! Van egy olyan segíteni vágyás bennem, amely jobbá teheti a lovak és akár gazdáik életét egyaránt. Hosszú évek munkájának gyümölcseként sikerült állatorvosok, nagyobb, egységes állománnyal rendelkező tulajdonosok, sportolók felé nyitnom, vagy helyesebben: ők kezdenek nyitottabbá válni nézőpontomra. Legszorosabb kapcsolatként több állatorvos, köztük lóspecialisták is, saját és pácienseinek lovain szép javulást realizálnak, valamint több lovassport szakágban – mint a galopp, díjugrató, military, távlovagló és western szakágakban – érünk el kiváló eredményeket, mind a mozgásmechanizmus javulásában (teljesítmény növekedés), mind pedig ideálisabb patahasználatot nagy terhelésű igénybevétel esetén is.
Jelenleg a Bakony hegység, Csesznek nevű festői falvában, 60 hektáros területen folytatunk bentlakásos lórehabilitációs (mentálhigiénés és mozgásszervi) tevékenységet, valamint országos lefedettséggel, kiszállásos rehabilitációt.
Mi várható az általad prezentált kurzusokon?
Elmondom a fiziológiás pataszabályzás elméleti hátterét, beszélek lovakkal kapcsolatos ezirányú tapasztalatainkról és bemutatom a pataápolást, illetve a faragási technikákat a gyakorlatban is, 3-4 különböző konformációjú lovon. Szó lesz még többek között a ló faji sajátosságainak, tartási körülményeinek lábvégekre, valamint a fogakra gyakorolt hatásairól is.
Köszönöm a beszélgetést!
Szerkesztette: Kormos Ferenc
Fotók: Mráz Edina, Boros Sarolta
