18/10/2024
"De hiányzik neki, de ezt a kapcsolatunk felülírja.Nagyon szeret."
Pár hete mondta ezt egy fiatal nő, akivel egy társaságban találkoztunk. Azt kérdeztem tőle, hogy a barátjának, akivel pár hete költöztek össze, nem hiányzik-e a kutyája. Mert a lány kikötötte, hogy a kutya, akivel a férfi már 8 éve együtt él, nem mehet. "Elviselhetetlenül vedlik." És a kutya nem ment, most egy családtag vigyáz rá.
"De hiányzik neki, de ezt a kapcsolatunk felülírja. Nagyon szeret." - azóta is visszhangoznak a fejemben ezek a mondatok. Sokféle forgatókönyvet tud produkálni az élet, van, hogy tényleg nem tudunk tovább gondoskodni a kutyánkról. Mert megbetegszünk például...De egy új kapcsolat kedvéért lemondani a kutyámról...Próbáltam leválasztani magamról a kutyás énemet. Nem ment...
Hét évvel ezelőtt, amikor Maya négy hónapos volt, mehettem volna Brüsszelbe tanítani egy évre. A tanárok kaptak kint lakást - ami azonban nem volt kutyabarát. Maya maradhatott volna a szüleimnél. Kicsi kölyökkutya volt akkor még, anyáék szépen gondját viselték volna. De nekem nem ment nélküle. Soha nem bántam meg egy percre sem.
Évekkel később egy nyári vasárnap délután jött a "Kicsit zavar a kutyád." mondat. Csak azért vettem egy nagy levegőt és kérdeztem vissza, hogy "Mi zavar egész pontosan?", mert akkor már hónapok óta jártunk. "Az, hogy kopog a körme a parkettán.Meg ahogy néz. És dührohamot kapok attól, ahogy ül és csóválja a farkát." Életem leggyorsabb szakítása volt, kb. 10 percig tartott. "Neked akkor fontosabb a kutyád, mint az emberi kapcsolataid?" -kérdezte még. Nem...én az olyan emberi kapcsolatokban hiszek, ahol nem kell a kutyám és egy ember között választanom. Meg abban, hogy ha valaki szeret, akkor annak az embernek akkor is fogok kelleni, ha mondjuk gorillákat tartok itthon. És nem fog arra kérni, hogy szegjem meg a kutyámnak tett eskümet.
