27/11/2023
Hogy mi jár a fejemben?
Elpaszott egy világot csináztatok magatoknak ti, emberek, rohadjak meg, ha értelek benneteket! Tényleg kezd tele lenni a p*csöm azzal, amit tapasztalok...
Hogy mi történt már megint? Ja. Hát, mi nem?
Aszittem, hogy az előző hét a csúcscar, de ez, ez megfejelte rendesen! Ti ott tartotok a sztoriban, hogy Rinya visszaráncigálta a totális szívblokk után a Mammát odaátról, aki már éppen feltérképezte, hogy melyik felhőre is érdemes menni, ha koccintani akar egy jófélével a megérkezés örömére, majd elvitte a mentő az egyik kórházba, asztán elvitte egy másikba is, de végül egy harmadikban kötött ki, ahol a bekampecolt szíve miatt, pészmékert ültettek be neki. Arról most nem beszélek, hogy az elsőből a másodikba 20 óra alatt sikerült átszállítani őt, arról sem, hogy milyen körülmények között feküdt a pótágyán a másodikban, pedig azokat az állapotokat és azt a közönyt ami ott volt, azt kábé a szaporítótelepen láttam utoljára.
A harmadikban meg eltűnt! Volt Mamma, aztán meg nem volt sehol! Reggel átvitte a mentő egy laza szívműtétre. Rinya, aki addigra lerágta a lábkörmét is, kora délután kezdett érdeklődni róla. Beszélt a portással, a betegfelvétellel, az osztállyal, az intenzívvel. Mamma sehol. Kapcsolták ide is, meg oda is, felvette a fűtő, a betegszállító, a gazdaságis, de semmi nyoma. Orvos nem vesz fel holmi telefonokat, a nővérek meg ugye nem érnek rá arra, hogy beteget keresgéljenek.
"- Hívja fel az édesanyját telefonon, majd ő megmondja hol van!" - hangzott el az okos instrukcióizé.
"- Nincs telefonja?! Az, hogy lehet? ......... Hogyhogy nem tud beszélni?" Ez volt az a bizonyos pont, amikor az én bika Rinyám szeme elé legördült a piros vászon és gőzölgő orrlikakkal üvöltött a telefonba.
"- Na jó, felkapcsolom a műtőbe, - jött a válasz- de nem én voltam".
"- Tessék, műtő! .......... - Ne haragudjon, én most jöttem be ügyeletbe, fogalmam sincs, hol az édesanyja! Hívja fel! .......... (a pontok, azok Rinya mondandója, de nem publikus :D ) ."
" _ Jól van! Nyugalom, Asszonyom, mindjárt utána nézek! "
Eltelik egy perc, Rinya bőszülten tartja a vonalat, azon gondolkodva, hogy melyik késsel vág eret magán, ha szétkapcsol.
"- Itt vagyok! Az az aranyos, mosolygós néni az édesanyja, akivel találkoztam már a folyosón?"
Rinya reméli, hogy a kérdés költői volt, mert erre több ok miatt sem válaszolna.
Ad egy: szemműtét előtt áll és nem lát el odáig.
Ad kettő: Folyosóóóóón???? Műtét után??? Vagymivan?
"- Még nem műtötték meg az anyukáját, de már nemsokára ő következik. "
Este hat óra van. Reggel óta a folyosón fekszik??! Odafigyelt rá egyáltalán bárki is azóta? :O
"- Én nem tudom, most jöttem be ügyeletbe, mint már mondtam, de adja meg a nevét és a telefonszámát, felhívom, ha túl van a műtéten az édesanyja!"
Felhívta. Böcsületére legyen mondva. És közölte, hogy reggel hívni fogja a Mamma orvosa.
Hívták. Délben mehet a Mammáért. :O
Ment. Vagy inkább rohant. A Mamma egy kórteremben feküdt (legalább nem a folyosón), rendes ágyban, az ágy fejrésze vízszintesre engedve. A Mamma utál így feküdni, legalább két párna kell a feje alá. Kapaszkodó semmi, nehogy már fel tudja húzni magát. Ja! Nem is tudja, mert az egyetlen ép bal kezénél, a vállán van a műtéti sebhely, ami rohadtul fáj? Az ebédje szorosan zárt műanyag edényekben az éjjeliszekrényen figyel. A Mamma előző nap reggel óta nem evett. A szeme gúvad, olyan éhes. De az a köcsög ebéd nem ugrik be a szájába. A drága nővéreknek meg csak annyi idejük volt, hogy mellépasszák a kaját. Segíteni? Felemelni? Megetetni? Ugggyan már!
Rinya felülteti, megeteti. Jön az orvos. kábé tíz masodpercben elhadarja a semmit, itt írja alá van és elrohan. Rinya visszahívja.
"-Nem érti, hogy rohannom kell? Itt egy tájékoztató füzet a pészmékerről! Viszlát!"
Najólvan, menjünk innen, de nagyon hirtelen, mert alágyújtok ennek a kócerájnak!
Nővérke! Legyenszíves megmondani, hogy hol vannak édesanyám ruhái?
"- Ruhái? Nincsenek ruhái! Így hozta a mentő! Hálóingben, egy pokróccal betakarva! Biztos minden a másik kórházban maradt."
:O :O :O
És ebben az átizzadt hálóingben toljam ki a parkolóba, nulla fokban, műtét után?
"- Hát én nem tudok ruhát adni neki, már ne haragudjon!"
Rinya elé ugrik a vörös posztó, mondaná, üvöltené, de becsukja a száját, mert látja, hogy a Mamma sír. Betekeri nadrágként a lábait a pokróccal, ráadja a saját pulóverét és a kabátját, az egyik betegtől kap egy szobapapucsot és egy szál pólóban kitolja a Mammát a kocsihoz. Hazaindulnak.
És aszt hiszitek, hogy ezzel végre vége a kálváriának? Szeretnétek mi? Rinya is csipázta volna. :)
A Mamma fia elment a cuccokért a második kórházba, ahol konstatálta, hogy nincs meg a Mamma összes irata sem.
Este nyolc óráig tartó telefonálás után, a következőket derítette ki Rinya:
- Az első kórháznak papírja van róla, hogy átadta az iratokat a mentőszolgálatnak.
- A második kórháznak papírja van róla, hogy iratok nélkül, zárójelentéssel vették át a Mammát.
- A mentőszolgálatnak papírja van róla, hogy iratokkal adta át a Mammát a második kórháznak.
A kör bezárult. Mindenki a másikra mutogat. Iratok sehol.
Mit lehet ilyenkor tenni? Feljelentést vagy bejelentést. De csak személyesen a Mamma teheti. Hogy nem tud beszélni? Ja kérem! Hát oldják meg! Sétáljon a hivatalba és szólaljon meg a néma, béna, affáziás, szívműtéten átesett állampolgár, ha iratokat akar! Jézus segíts! Mert újat igényelni is csak személyesen lehet.
Itt tartunk.
Rinya próbálja tartani magát, de már többet sír, mint a Mamma.
Jó élni.
Mégjobb élni ebben az országban!
Hiszen csuda hely ez, a világnak világa!
Fejlődünk, gyorsabban rohanunk előre, mint az infláció! Dübörög a gazdaság és egyeneságon kijutottunk az ebére! Tapossátok egymást és már hírből sem ismeritek az emberséget!
Ott dögöljön meg mindenki, aki nem bírja ezt a tempót!
Szóval, csak csendben jegyzem meg, rohadjak meg, ha értem én ezt!
Tuki
"
