Szépalma Állatvédelmi Alapítvány

Szépalma Állatvédelmi Alapítvány Emberek és állatok találkozási helye változatos élővilági környezetben elterülő történelmi birtokon.

A 2001-ben alapított Gut Aiderbichl állatvédő alapítvány azért jött létre, hogy segítséget nyújtson kritikus, kilátástalan helyzetbe került állatoknak. Célja a szeretetteljes és a különböző fajok igényeihez igazodó állattartás hagyományának megteremtése és megismertetése. Az Aiderbichl hat országban működtetett birtokain több mint 6000 mentett állat él biztonságban. Az alapítványhoz kerülő állatok

életük természetes végéig az elvárható legmagasabb színvonalú gondoskodásban és ellátásban részesülnek életminőségük javítása érdekében. A Gut Aiderbichl alapítvány 2018 óta Magyarországon, Szépalmapusztán is megkezdhette működését. A Magas-Bakony erdőségeiben található Szépalma gyönyörű legelőin immár több mint 160 mentett állat találta meg új otthonát. A lovak, birkák, kecskék, mangalicák és szürkemarhák mellett egy csapat, kihalástól fenyegetett racka juh is megtekinthető. A változatos élővilági környezetben elterülő korábbi Eszterházy-birtok történelmi ménesében ma már az állatvédelem és a természetvédelem kéz a kézben jár. Csapatunk és az általunk gondozott állatok is szeretettel várják a kedves érdeklődőket! A Ménesbirtok belső területe (boxos istállók) előzetes bejelentkezés alapján látogatható (elsősorban hétfőtől szombatig 13.00-kor, vasárnap 10.30-kor). A külső területek (pónik, kecskék, birkák, rackák, szürkemarhák, mangalicák és a két legelő ménes) szabadon látogathatók bármikor.

🌿 Nagy öröm volt számunkra, hogy vendégül láthattunk hazai és nemzetközi szakértőket a gyepek, fák és ökoszisztémák témá...
20/11/2025

🌿 Nagy öröm volt számunkra, hogy vendégül láthattunk hazai és nemzetközi szakértőket a gyepek, fák és ökoszisztémák témájában. A konferencia fontos mérföldkő alapítványunk életében, hiszen küldetésünk, hogy az állatvédelem mellett a fenntartható környezet szerepére is felhívjuk a figyelmet.

✨ Köszönjük az előadóknak és minden résztvevőnek, hogy velünk voltak - inspiráló napot tölthettünk együtt! Találkozunk 2026-ban! 😊

Ismerjétek meg Tomikát! 🐴Ő is azok közé a lovak közé tartozik, akik nálunk biztonságra és szeretetre találtak. ❤️
14/11/2025

Ismerjétek meg Tomikát! 🐴
Ő is azok közé a lovak közé tartozik, akik nálunk biztonságra és szeretetre találtak. ❤️

🐴 Gondoskodunk róluk, hogy biztonságban, békében tölthessék az őszi napokat is.
06/11/2025

🐴 Gondoskodunk róluk, hogy biztonságban, békében tölthessék az őszi napokat is.

A Szépalma Hotel & Ménesbirtok az idei évben is versenybe száll a „Az év kutyabarát szállodája” címért.🐾🏆Ha Ti is szeret...
28/10/2025

A Szépalma Hotel & Ménesbirtok az idei évben is versenybe száll a „Az év kutyabarát szállodája” címért.🐾🏆
Ha Ti is szerettek nálunk pihenni négylábú barátaitokkal, kérünk szavazzatok ránk és segítsétek, hogy továbbra is Szépalma legyen az egyik legkedveltebb kutyabarát hely az országban! 📲👇
https://azevkutyabarathelye.hu/hely/576
Ne feledjétek, hogy mindennap le lehet adni egy új érvényes szavazatot! 🔖 Nagyon köszönjük a voksokat és a megosztásokat! 🙏🫶

Hotelünk az idei évben is versenybe száll a „Az év kutyabarát szállodája” címért, melyet kedves vendégeinknek köszönhetően már több évben is elnyerhettünk!🐾🏆
Ha Ti is szerettek nálunk pihenni négylábú barátaitokkal, kérünk szavazzatok ránk és segítsétek, hogy továbbra is mi legyünk az egyik legkedveltebb kutyabarát hely az országban! 📲👇
https://azevkutyabarathelye.hu/hely/576

Ne feledjétek, hogy mindennap le lehet adni egy új érvényes szavazatot! 🔖 Nagyon köszönjük a voksokat és a megosztásokat! 🙏🫶

Hálásan köszönjük minden kedves vendégünknek, hogy szombaton együtt tölthettük ezt a csodaszép őszi napot! 🍂😇🙏Nagyon örü...
27/10/2025

Hálásan köszönjük minden kedves vendégünknek, hogy szombaton együtt tölthettük ezt a csodaszép őszi napot! 🍂😇🙏
Nagyon örülünk, hogy ennyien ellátogattatok hozzánk és részt vettetek programjainkon, bízunk benne, hogy szuper élményekkel tértetek haza! 🥰💫
Ráadásul mi már lázasan készülünk a következő nagy eseményünkre 🔜 hamarosan újra Adventi vásár lesz Szépalmán! 🎄
Maradjatok velünk, mert nemsokára érkezünk a részletekkel! 🫶

🍂 Őszi Napok Szépalmán – Svédasztalos ebéd és vacsora ajánlat 🍁Színes programjaink mellett éttermünkben a szezon legízle...
23/10/2025

🍂 Őszi Napok Szépalmán – Svédasztalos ebéd és vacsora ajánlat 🍁
Színes programjaink mellett éttermünkben a szezon legízletesebb fogásait kóstolhatjátok meg, svédasztalos ebéd és vacsora kínálatunkból! 👌🍴
Fontos ☝️ ne felejtsétek el asztalotokat lefoglalni, mert a helyek száma limitált! Asztalfoglalás 📞 +36 70 371 5342
A teljes menüsor ára 8 900.-Ft / személyenként.
Áraink az áfát tartalmazzák, italok nélkül értendők

Erre a szombatra is igyekeztünk a lehető legszínesebb vásárt Szépalmára varázsolni már visszatérő és új vendégeinknek eg...
22/10/2025

Erre a szombatra is igyekeztünk a lehető legszínesebb vásárt Szépalmára varázsolni már visszatérő és új vendégeinknek egyaránt. 🫶🧺🛍
Kerámia, virág dekor, gyöngyékszer, nemezelt, hímzett és horgolt termékek, méz, lekvár, szörp, kézműves szappanok, sajtok és számos újdonság várja az őszi eseményünkre kilátogatókat ezen a héten szombaton. 🧀🍶🍯💐🕯
Az esemény részleteit itt találjátok: 👇
https://www.facebook.com/events/1448030949584788

🍂 Hangolódjatok az ősz ízeire büfénk kínálatával! 🍂Mert most tényleg minden az őszi hangulatról szól — Csabi séf visszat...
19/10/2025

🍂 Hangolódjatok az ősz ízeire büfénk kínálatával! 🍂
Mert most tényleg minden az őszi hangulatról szól — Csabi séf visszatérő közönségkedvenc pogácsája mellett megkóstolhatjátok tökös-mákos rétesünket, áfonyás muffinunkat vagy haraphattok akár mézzel-balzsamecettel sült tököt is! 😍👌
Szomjoltónak házi szörp, lélekmelegítőnek pedig forró tea és forralt bor várja majd a rendezvényre látogatókat. 🫶☕

Szépalma csapata október 16-án Lendvadedesen, Szunyogh András gazdaságában különleges szakmai programon vett részt. 🌿🚜A ...
19/10/2025

Szépalma csapata október 16-án Lendvadedesen, Szunyogh András gazdaságában különleges szakmai programon vett részt. 🌿🚜

A programot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában működő KAP-hálózat Zöld Támogató Egysége közreműködésével szervezték. 🤝

A szakmai nap a „Regeneratív legeltetés lovakkalʺ témájában engedett bepillantást ebbe a hazai gyepgazdálkodásban eddig kevés figyelmet kapó területre. 🐴🌱

Az előadást követő terepi gyakorlat szemléletesen mutatta be, hogy a gyepes élőhelyek fenntartásában milyen fontos szerepe van a természetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő, átgondoltan megszervezett és kivitelezett legeltetéses állattartásnak, illetve ebbe hogyan illeszthető be a lovakkal való legeltetés. 🍀🐑🐎🐄

A nap zárásaként elégedetten gondolhattunk arra, hogy értékes információkkal, és értékes szakmai kapcsolatokkal gazdagodhattunk. ℹ️🙏

Jövő héten szombaton, október 25-én szuper 🍂őszi programokkal várunk Titeket Szépalmára, ahol a közkedvelt 🧺 vásár és 🍴 ...
16/10/2025

Jövő héten szombaton, október 25-én szuper 🍂őszi programokkal várunk Titeket Szépalmára, ahol a közkedvelt 🧺 vásár és 🍴 gasztrokalandok mellett solymász bemutatóval, madáretető építéssel, erdőismereti túrával, póni- és csacsiápolással, madársimogatóval, ménesbirtok-látogatással és egész napos kézműves foglalkozásokkal készülünk Nektek! 🦅🐴🎨🌳
Mi már nagyon várjuk, reméljük találkozunk! 😍

Cím

Porva-Szépalmapuszta
Porva
8429

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szépalma Állatvédelmi Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Szépalma Állatvédelmi Alapítvány számára:

Megosztás

Kategória