30/12/2024
"Tereza sem Tomášt, sem magát nem kárhoztatja, nem állítja, hogy jobban is szerethetnék egymást. Inkába, úgy érzi: az emberpárokat oly módon teremtették meg, hogy szeretetük a priori rosszabb minőségű, mint ami- lyen (jó esetben) az ember kutyaszeretete, az ember történetének e furcsasága, amivel a Teremtő valószínűleg nem számolt.
Ez a szeretet önzetlen: Tereza semmit sem vár Karenintől.
Szeretetet sem követel tőle. Sohasem tett föl magának olyan kérdéseket, melyek az emberpárokat gyötrik: szeret engem?, volt, akit jobban szeretett nálam?, melyikünk szeret jobban, ő, vagy én? Lehet, hogy mindezek a kérdések, melyek méricskélik, fīrtatják, vizsgálják, faggatják a szerelmet, csírájában meg is ölik. Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit (szeretetet), ahelyett hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével.
És még valami: Tereza elfogadta Karenint olyannak, amilyen volt, nem akarta a saját képére változtatni, előre tiszteletben tartotta kutyavilágát, melyet nem akart tőle elvenni, nem féltékenykedett titkos kalandjaira. Nem azért tartotta a kutyát, hogy átalakítsa (ahogy a férj a feleségét, a feleség pedig a férjét akarja átalakítani), hanem csupán azért, hogy megtanítsa az elemi nyelvre, mely lehetővé teszi, hogy megértsék egymást, és együtt élhes senek.
De főképpen: Nincs olyan ember, aki idillel ajándékozhatná meg a másikat. Erre csak az állat képes, mert azt nem űzték ki a Paradicsomból. A szeretet, mely a kutyát az emberhez fűzi, idilli szeretet. Nincs benne nézeteltérés, szívettépő jelenet, nincs benne fejlemény. Karenin az ismétlődésen alapuló életével vette körül Terezát meg Tomášt, és ezt várta tőlük is.
Ha Karenin ember lenne s nem kutya, bizonyára már régen megmondta volna Terezának: - Ide figyelj, unom már, hogy mindennap a pofámban hozzam haza a kiflit. Nem tudsz nekem kitalálni valami újat? Ez a mondat magában foglalja, mire ítéltetett az ember. Az emberi idő nem körben forog, hanem egyenes vonalban fut előre. Ez az oka, hogy az ember nem lehet boldog, mert a boldogság az ismétlődés utáni vágy."
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége