Tőke Nonius Ló Tenyészet

Tőke Nonius Ló Tenyészet Új Lovas Színház Kik vagyunk? A társulat lelkes, tehetséges táncos és lovas fiatalokból, valamint lovakból áll.

A társulat táncosai képzettek, a táncművészet különböző területein gyűjtötték eddigi tapasztalataikat. Emellett olyan táncosok is tagjai, akik lovas múlttal is rendelkeznek. A lovasok a lovas sportágak széles köreiből érkeztek, akik most csapatként is bizonyítják tehetségüket. A társulat tagjai sokszínűek és magas ambícióval rendelkeznek önmaguk továbbfejlesztése és új kihívások megvalósítása irán

t. Találkozásunkra éppen abban az időszakban került sor, amikor az egyes tagok életpályájuk meghatározó szakasza előtt álltak.
Összefogásunk annak köszönhető, hogy úgy döntöttünk, társulatként kamatoztatjuk tovább képességeinket és tudásunkat azért, hogy közösen alkossunk valami egyedit és különlegeset a kultúra és művészet terén. Céljaink:
Célunk egy olyan önálló lovas színházi társulat működtetése, amely alapja a lovakkal való táncművészet; ezzel erőt és szépséget megtestesítve, a kecsességet és eleganciát varázsolva a színpadra. Előadásainkkal arra törekszünk, hogy kimozdítsuk az embereket hétköznapjaikból; bebizonyítva, hogy nincs lehetetlen. Az előadás alatt nyújtott látvány a gyermekek számára csodálatot teremt, míg a felnőttek pedig a cselekmény, a zene és a tánc harmóniája által az érzelmi skála széles palettáját élhetik meg. Egyediségünk abban rejlik, hogy táncosok és lovak közösösen szerepelnek a színpadon, azzal a céllal, hogy éreztessük a néző számára is az ember és a ló között kialakítható bensőséges kapcsolatot.

„Nincs bensőségesebb titok, melyet ló és lovasa őriz egymásról.”

FűnyírószezON!
29/04/2025

FűnyírószezON!

19/04/2025

Cím

Püspökladány

Telefonszám

+36205300565

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Tőke Nonius Ló Tenyészet új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Tőke Nonius Ló Tenyészet számára:

Megosztás

Kategória