15/05/2026
Pontosan ma 5 éve hoztam haza őket.
Akkor a család még az előző kutyánk elvesztését gyászolta (Süti, a labrador), meg sem fogalmazódott a gondolat, hogy hozni kéne a házhoz új kutyát.
Éppen ügyintézés közben vártam, hogy sorra kerüljek, amikor rezgett a telefonom.
Édesanyámtól jött egy email, benne egy fotóval egy szálkásszőrű tacskókölyökről és egy linkkel, hogy nézzem meg, mennyire aranyosak.
Nem volt ez újdonság, a szálkás tacsik már régóta a család kedvencei, hiszen nagymamámnál és nagybátyáméknál is volt régebben.
Hát megnéztem a linket… olyan sokáig nézegettem, hogy a várakozás közben felhívtam az oldalon található telefonszámot és megbeszéltem az illetékessel, hogy másnap érkezem az egyik kan kutyáért.
Egy Szekszárd melletti településre, 2 órás autóútnyira mentem Pörköltért (a neve már az indulásnál megfogalmazódott a fejemben, lehet, éhesen indultam…)
Amikor leértem és megláttam a kennelben, kiengedték. Kíváncsian jött, szaglászott körbe, minden is érdekelte a szobában. Rendkívül bátran mozgott, igazi kis kölyöktacsi. Tudtam, hogy jön velem haza, ez már biztos volt…
Aztán észrevettem, hogy még valami mozog a ketrecben, kicsit bátortalanul, visszahúzódva, próbál elbújni Pöri mögé, nem akar egyedül maradni. Egy kis szuka volt, aki nagyon meg volt rémülve, hogy most mi történik a tesóval, és mi fog történni vele. Egy pillanatra sem akart egyedül maradni a biztonságot jelentô testvér nélkül…
Ahogy elnéztem őket 10-15 percig, egyre inkább megerősödött bennem az érzés, hogy mindkettőt el kell hoznom, nem akarom elszakítani őket egymástól, hiszen ragaszkodnak egymáshoz, az utolsó két tacsi az alomból.
Azt mondták a kislányra, hogy van rá is érdeklődő, a délutáni órákban jönnek megnézni őt is.
Nos, erre már nem került sor.
Életem egyik legjobb döntése volt elhozni mindkettőt. Azóta is elválaszthatatlanok egymástól és színesebbé teszik a mindennapokat. Legjobb kiskutyák.
Csülök és Pörkölt
