27/01/2025
Kutyulik🐶
Eljött a mi bemutatkozásunk ideje is, 3-an alkotunk egy családot, jelenleg 7-el bővülve hisz picik is vannak közöttünk, na de vissza a triumvirátusunkra👑
Kicsi🤍
Igen ez a nevem, ne nézz furán, egy 17 éves mammer vagyok, viszont a fiatalabbakat megszégyenítve szaladok ha egy kocsi gurul hozzánk be, a jármű még az utca elején van én már a kapuban várom, tudok mindenről és mindenkiről is, igazi térfigyelő vagyok📹Ezek a nagyranőtt majmok szoktak nekem kiabálni, de nem érdekel hacsak nem a nevemet hallom vagy azt hogy “Keresd!” vagy “Sas!”, ezekkel szó szerint meg lehet bolondítani!😵💫🦅Ne félj tőlem nem bántalak, csak simiért jöttem, utána megyek is dolgomra😉
Vahur🤎
8 éves fiatalúr vagyok, a legfittebb kutya a környéken! Én vagyok a foltos ördög, Kicsivel együtt űzzük a kocsik figyelését és köszöntését, fej-fej mellett érkezünk ha jön valaki, mindig próbálok gyorsabb lenni mint ő, és néha sikerül is! Kicsivel ellentétben én versenyzek is a kocsikkal, és akkor érzem magam igazi Villám McQueen-nek!🏎️ Kicsinek varázsszavai vannak, de azt nem említette hogy szóra a lovakat is megpróbáljuk terelni, és itt a próbán van a hangsúly hiszen ezek az óriási patások nem nagyon vannak tőlünk megrémülve!😆
Pami🖤
Pami vagy Kormi, hívtak már mindennek de legtöbbet cukinak, tündérinek és aranyosnak! Jelenleg 7 törpördögöt nevelek, kisebb-nagyobb sikerekkel, dehát ki szeret az anyukájukra hallgatni, igaz?👫🏻 4 éves vagyok, a trió legfiatalabb tagja! Régebben előszeretettel rágtam mindent, még azt is ami nem kaja, csúnyán is néztek rám meg szerintem anyukám sokat is csuklott, de ez az anyák sorsa! 😬Míg Kicsi és Vahur szaladgálnak mint a bolondok én pihenek és csak néha csatlakozok hozzájuk, szokták mondani fusson akit kergetnek! Én sem bántok mint ahogy a többiek sem, csak szeress és jóba leszünk, hisz ha valakit megszeretünk(a többiek nevében is mondtatom) azt hűségesen várjuk! Én zárom a kis szövegünket, remélem szimpatikusak lettünk, itt van pár kép a cuki pofinkról!
A Triumvirátus👑🐶