27/04/2026
Sziasztok, Burics Betti vagyok!
A lovaglás iránti elköteleződésem 12 éves koromban, egy spontán döntés nyomán kezdődött, és azóta is meghatározó szerepet tölt be az életemben. Az elmúlt öt évben versenyszinten is aktívan lovagolok, emellett négy éve dolgozom együtt egy tenyésztő ismerősöm lovával, akivel stabil, eredményes párost alkotunk.🦄
Jelenleg a Testnevelési Egyetem lovaskultúra-oktató szakán folytatom tanulmányaimat, ahol célom, hogy átfogó és korszerű ismereteket szerezzek a lovaglás, a lótartás és az oktatás területén. Fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlődést, ezért rendszeresen részt veszek workshopokon és előadásokon. Az utóbbi időben kiemelten foglalkoztat a lovaglás biomechanikája, vagyis hogy milyen folyamatok zajlanak a ló és a lovas testében egy-egy edzés során. Ezzel szorosan összefüggésben a masszázs szerepe is egyre inkább az érdeklődésem középpontjába került, mint hatékony prevenciós és regenerációs eszköz a lovak fizikai állapotának megőrzésében és fejlesztésében. A témákban szerzett tudásomat hosszú távon szeretném másokkal is megosztani, mivel alapvető jelentőségűnek tartom a lovas sportban.🤓🌿
Az Asimov csapatában edzőként veszek részt a szakmai munkában, emellett marketing és adminisztratív feladatokat is ellátok.
Célom, hogy a lovakkal végzett közös munka során folyamatosan fejlődjek, értékes tapasztalatokat szerezzek, és ezeket másokkal is megoszthassam. Meggyőződésem, hogy a lovakkal való kapcsolat nemcsak szakmai tudást nyújt, hanem hozzájárul személyiségünk fejlődéséhez és pozitívan formálja mindennapi szemléletünket is.🐎💙