09/11/2026
🐷 Hétfői Híradó – Irma, Frédi, a fürdőző libák és egy tányér zöldbabfőzelék
A múlt hét szerdáján a helyi bölcsődébe látogatott egy kisebb csapat a TakaTanya lakói közül. Mondhatnánk, hogy igazi kis társaság gyűlt össze, hiszen két szopizós kismalac, egy nyuszifiú és két tengerimalac, Pannakotta és Zserbó is útra kelt, hogy megismerkedjen a legkisebbekkel.
A két kismalac akkor még névtelenül érkezett. Vagyis nem egészen, hiszen a vendégeink valahogy mindig úgy érzik, hogy ha találkoznak egy névtelen állattal, akkor nekik feltétlenül nevet kell adniuk. Így aztán a tegnapi látogatóinknak köszönhetően most már Irmának és Frédinek hívjuk őket. 😊
Volt már nálunk Piff és Puff is, de olyan is előfordult, hogy az egyik malacot Kormosnak neveztük el. Csakhogy akkor jött a következő kérdés: ha az egyik Kormos, mi legyen a másik neve? Hiszen ő is éppen olyan kormos!
Most tehát ismét hozzátok fordulunk! Van valamilyen jó névötletetek? Már nagyon sok állatunknak ti adtatok nevet, hátha most is sikerül közösen kitalálnunk valami igazán találót!
A két tengerimalac, Pannakotta és Zserbó eközben egészen másképp viselkedtek. Bezzeg az ő nevükre senki sem volt kíváncsi! Ők békésen üldögéltek, és nagy nyugalommal majszolták az almájukat. Nem úgy a nyusziúrfi, aki még a szomszédos csoportszobába is bekukkantott. A kíváncsi kismalacok viszont ennél is tovább merészkedtek: egészen az igazgatói szobáig elnyargaltak!
Mindenesetre a gyerekek imádták a vendégeinket, mi pedig nagyon köszönjük a meghívást a családi napra! Mindig nagy öröm számunkra, ha egy kicsit közelebb vihetjük az állatokat azokhoz a gyerekekhez, akiknek talán csak ritkán adatik meg, hogy ilyen közelről ismerkedjenek velük.
A hét másik fontos szerdai eseménye a Kék Zóna program bemeneti mérése volt.
De mit is jelent ez pontosan?
Egy éven keresztül a mindennapi szokásainkat fogják vizsgálni, és arra próbálunk majd közösen választ találni, hogyan tudnánk úgy változtatni rajtuk, hogy minél több egészségben eltöltött év várjon ránk. A felmérésen egészen fiatalok és idősebbek is részt vettek, minden korosztály képviselt***e magát.
Maga a mérés nem tartott sokáig, bár néhol egy kicsit várakozni kellett. De hát ez sem telt haszontalanul! Rengeteg ismerőssel találkoztunk, jókat beszélgettünk, és közben mindannyian kíváncsian vártuk, hogyan folytatódik majd ez a program.
Én már ki is találtam, melyik szokásomon szeretnék változtatni.
Tudjátok, gyakran mondjuk, hogy az állatok ösztönösen tudják, mi jó nekik és mi nem. Például azt is, hogy mennyi sóra van szükségük, és nem fogyasztanak belőle többet annál, mint amennyire a szervezetüknek szüksége van.
Vajon az ember erre már nem képes?
Szerintem valahol útközben egyszerűen elfelejtettünk odafigyelni ezekre a jelzésekre.
Én például nagyon szeretek főtt ételt készíteni a családomnak. Fontos számomra, hogy tudjam, mi kerül az asztalra, miből készül az étel, és mit eszünk. Úgy gondolom, jobb, ha magunk készítjük el az ételeinket, hiszen így pontosan tudjuk, mi van bennük.
Számomra azonban mindig is az volt a legnehezebb feladat, hogy kitaláljam, mit főzzek.
Több mint harminc éven keresztül úgy álltam neki ennek a feladatnak, hogy először végiggondoltam, ki mit szeret a családban, mit enne szívesen, és hogyan tudnám úgy elkészíteni, hogy mindenkinek megfeleljen. Meg sem fordult a fejemben, hogy én is ott vagyok! Hogy én is enni fogok abból az ételből, és talán az én szervezetemnek is lennének kívánságai.
Pedig lehet, hogy a testem időnként egészen pontosan jelzi, mire lenne szüksége. Csak meg kellene hallanom.
Persze azért voltak kivételek!
Minden ősszel például veszek két-három üveg savanyított céklát. Egyszerre mindig csak egyet és valahogy kizárólag ősszel jut eszembe, hogy nekem most erre van szükségem. Egyszer csak rám köszön a polcról ez a gyönyörű lila őszi étel, én pedig leveszem, és jóízűen elfogyasztom.
Aztán két-három üveg után valahogy már nem kívánom tovább.
Lehet, hogy a szervezetem így jelzi, hogy most ennyire volt szüksége? Ki tudja!
A családból egyébként senki más nem eszi meg a céklát, ezért eddig eszembe sem jutott, hogy nyersen is megvegyem, és valamilyen más formában is készítsek belőle ételt. Hiszen minek, ha csak én szeretem?
Na, ezen fogok most változtatni!
Elhatároztam, hogy sokkal több nyersen beszerzett, helyi vagy a közelben termelt zöldséget és gyümölcsöt fogok vásárolni, és olyan ételeket is készítek belőlük, amelyeket én szeretek. Nem fogom folyton azt mérlegelni, hogy a családból vajon mindenki fogyaszt-e majd belőlük. Persze továbbra is igyekszem mindenkinek a kedvében járni, de mostantól én is számítani fogok!
És hogy mivel kezdem?
Ma zöldbabfőzelék készül!
Nem tudom, van-e az olvasóink között olyan, aki szereti ezt az ételt, de én egyenesen imádom! 😊
A többiek sem fognak azért éhen halni, természetesen nekik is készül majd valami, de most végre nemcsak rájuk gondolok, hanem magamra is.
De térjünk vissza a hét eseményeihez, mert a hétvége sem telt eseménytelenül!
Szombaton egyetemi napom volt, szerencsére online, így azért sikerült egy kis kitérőt tennem a tanyára is. Két libára volt szükségünk, mert Feri és Márti a tájházban rendezett Márton-napi programra készültek, és nem szerettük volna, ha libák nélkül marad a rendezvény.
Az önkénteseink gyöngyeinek hála, természetesen minden megoldódott! Két libuskánk útra kelt, és gondoskodott arról, hogy a Márton-napi hangulat is teljes legyen.
Még egy kis bemutatót is tartottak. Megmutatták, hogyan lehet egyetlen vödör vízből teljes fürdőt venni! Nem is akárhogyan! Aki látott már libát fürdeni, tudja, hogy ezek a madarak nem aprózzák el a dolgot. A víz minden irányba repül, a tollak alaposan átáznak, a fürdőző pedig szemmel láthatóan nagyon elégedett magával. 😊
Köszönöm a segítőinknek, hogy ismét számíthattunk rájuk, és természetesen a libuskáknak is a közreműködést!
A vasárnap pedig ismét a körmölésé volt.
Mivel sok lovunk van, egyetlen nap alatt nem tudunk mindenkivel végezni, így most is folytattuk a munkát. Ezúttal Max és Joe került sorra, János jóvoltából.
Pontosabban Joe-nak most csak az egyik lábát kellett megkörmölni, de ennek nagyon örültünk!
Joe ugyanis az elmúlt héten egy kicsit féloldalasan közlekedett. Az egyik lába nagyon bedagadt, és bár az előző alkalommal még hagyta, hogy megtisztítsuk, a körmölést már nem viselte el. Nem bírta, ha behajlítva kellett tartania a lábát, miközben erősen fogni is kellett.
A héten jégzselés krémmel kenegettük, figyeltük, és szerencsére mostanra annyit javult az állapota, hogy sikerült megszabadítani a túlnőtt résztől. Apró előrelépés, de nekünk ezek is fontos sikerek!
A délután folyamán kozármislenyi vendégeink is érkeztek. Szépen végigettették az egész társaságot, és közben rengeteg érdekes megfigyelést t***ek.
Az egyik ilyen megfigyelésük az ökörnyálhoz kapcsolódott. Vajon feltűnt-e már nektek, hogy az ökörnyál és a boci szájából lógó nyál mennyire hasonlít egymásra? Elsőre talán furcsa párhuzam, de ha jobban belegondolunk, valóban van benne valami! A természet néha egészen meglepő dolgokat produkál, csak idő kell ahhoz, hogy észrevegyük az összefüggéseket.
A látogatók azonban nem elégedtek meg a megfigyeléssel, a bátorságpróbát is kiállták! Sikerült megfogniuk egy libát, és természetesen alaposan meg is vizsgáltuk, ahogyan azt nálunk szokás.
Megnéztük, megtapogattuk, megfigyeltük, milyen a tolla, a lába, a csőre, és közben természetesen azt is megtapasztalhatták, hogy egy liba nem feltétlenül olyan együttműködő, mint amilyennek első pillantásra látszik. 😊
Nálunk ugyanis az állatokkal való találkozás nem csak simogatásból áll. Megpróbáljuk megérteni, hogyan élnek, milyen tulajdonságaik vannak, és mire kell figyelnünk, ha közel kerülünk hozzájuk. A közös etetés és az ilyen apró vizsgálódások rengeteg kérdést indítanak el, és sokszor éppen ezekből születnek a legjobb beszélgetések.
És ha már a gondoskodásnál tartunk…
Talán ez az egész Kék Zóna program egyik legfontosabb üzenete számomra: a változtatás nem feltétlenül valami hatalmas, bonyolult dologgal kezdődik. Néha elég egy apró felismerés, egy új szokás, vagy akár egy tányér zöldbabfőzelék.
Hiszen miközben gondoskodunk a családunkról, az állatainkról, a kertünkről és a körülöttünk élőkről, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy nekünk is szükségünk van a gondoskodásra.
És most kíváncsi vagyok rátok!
Ti hogyan állítjátok össze a családotok heti menüjét? Mindig azt veszitek figyelembe, hogy ki mit szeret, vagy időnként a saját kívánságaitok is előtérbe kerülnek?
Figyeltek arra, hogy mit kíván a szervezetetek? És ami talán még fontosabb: elgondolkodtok azon is, hogy vajon jót tesz-e neki, amit megkívántatok?
És ha már itt tartunk: van köztetek zöldbabfőzelék-rajongó? 😊
Szép, tartalmas hetet kívánunk mindenkinek!
Harmóniában a természettel! 💚
