09/01/2022
Vissza az alapokhoz 1. rész
Mert nem az elvétett hibákkal van a baj, hanem az el nem ismert, szőnyeg alá söpört hibákkal. Beismerni, hogy elrontottunk valamit, és dolgozni rajta, hosszútávon sokkal kifizetődőbb.
Amikor nyáron történt Tökivel a kis incidensünk, a szinkronmunka kapcsán, akkor már tudtam, hogy kicsit túlléptünk egy határt és ideje lenne visszatérni az alapokhoz, lefektetni újra pár szabályt, és kicsit összébb szedni magamat és a lovat is fejben. Nos igen, ez volt nyár közepén...
December elején, egy átlagos napon kimentem Tökössel terepre, gondoltam, sétálunk egy laza 40 percet kikapcsolódás gyanánt. Így is lett, felnyergeltem, és elindultunk a lovarda melletti mezőre, ahová egyébként heti szinten megyünk, nyáron többször is. A ló kb egy hete nem kapott aktív munkát, éreztem, hogy szívesen menne, dombon felfelé is könnyedén lépdelt, így eldöntöttem, hogy egy 20 perc lépés-ügetés után engedem majd vágtázni. Ügetésbe induláskor kecsesen megtekerte magát alattam, pár aprót dobott a farán, de nem veszekedtem vele, engedtem előre és nyugodtan ügettünk tovább. Majd az út végére értünk, visszafordítottam és levezettem az útról a mezőre (az út nagy része keményre volt fagyva, a fű alatt pedig puhább talaj volt), és finoman beemeltem vágtába, azzal a céllal hogy az egész mezőn keresztül vágtázzunk (egy jó 20 hektáros szakasz). Egyet kibakolt, aztán boldogan indult vágtába. A mező végén felvettem és visszafordítottam, gondoltam vágtázunk egy ugyanilyet a másik kézre is, a szimmetrikus terhelés érdekében. Csizmával kicsit odazártam, jelezvén neki, hogy melyik lábra szeretném a vágtát. Nos, úgy tűnik ezt kicsit zokon vette az úriember, ugyanis egy hatalmas bakolással díjazta a kérésemet, a fara jócskán a fejem fölött volt. Elhagytam a 2 kengyelemet, a ló kifordult élesen balra, én meg leestem és a földről néztem végig, ahogy a lovam hazavágtázik. Hálistennek komoly bajunk nem lett, én 3 napig féllábon bicegtem, Töki meg egy tiszteletkör után visszament a lovardába.
És ez volt az a pont, amit azóta is "egy jelzésként" emlegetek, ugyanis azt hiszem elértük azt a pontot, ahol kaptam egy figyelmeztetést, hogy mostmár ideje helyre tenni a dolgokat. Főleg, hogy mindezek után a legutóbbi terepünk alkalmával, egy stresszesebb szituációban le kellett szállnom a lóról, egyszerűen nem éreztem már biztonságban magam a nyeregben. Kissé rosszul érintett, sosem szálltam még így le a lóról, de ez adta az utolsó löketet ahhoz, hogy visszatérjek az alapokhoz.
Kissé elhanyagoltam a lóval való minőségi munkát az utóbbi nagyjából fél évben. Mindig csak kivettem belőle, sose tettem bele újabb és újabb munkát. Rábíztam magamat minden szituációban, mondhatni kiengedtem a szárakat a kezemből, de mivel Töki is lóból van, érző lény, saját gondolatokkal, így irreális elvárás volt, hogy ilyen huzamos ideig kitartson a beletett munka, bármiféle gyakorlás vagy ismétlés nélkül. Ha kiértem hozzá egy hosszú nap után, jellemzően csak lemozgattam, fejben nem voltam túl aktív, és épp ezek miatt vált a terep is egyszerű "dühöngővé".
Bár a ló semmi komolyat nem csinált, nem rosszindulatú, nem pofátlan, de most kötelességemnek érzem, hogy jópár lépést visszalépjünk, és elkezdjünk mindent szinte az alapoktól. Ez számomra segít, hogy megtaláljam, hol van az, amin tényleg dolgozni kell, közben össze tudom szedni a gondolataimat, régi feladatok jutnak eszembe, stb., és mint tudjuk, minden hiba az alapoknál keresendő első körben, így sosem árt egy kicsit "újrakezdeni". :)
Szóval a hosszú bevezető után: az első alkalommal az általános feladatokat vettük sorra, mint szinkronmunka, indulás-állj átmenetek, hátralépés, kimozgatások, szlalom. Majd jött némi járóiskola, körmunka, behívások és kiküldések, kézváltások. Semmi extrát nem kértem tőle, annyit akartam, hogy rám figyeljen, velem együtt koncentráljon és kicsit átvegyük a "ki mozgat kit" szintű tiszteletbeli kérdéseket.
Tökösnek természetesen egyik feladat sem volt kihívás, a végén belefért egy kis játék is, jó alkalom volt arra, hogy kicsit egymásra hangolódjunk :)
Folyt. köv.! :D
