Agria Dressage Lovas Sport Egyesület

Agria Dressage Lovas Sport Egyesület Egyesületünk célja a tagjainak a rendszeres, minőségi lovassport biztosítása, különös tek

IDÉN IS KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASSA ADÓJA 1%-ÁVAL AZ AGRIA DRESSAGE LOVAS SPORT EGYESÜLETET!  Egyesületünket 2019-ben alapíto...
03/02/2024

IDÉN IS KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASSA ADÓJA 1%-ÁVAL AZ AGRIA DRESSAGE LOVAS SPORT EGYESÜLETET!

Egyesületünket 2019-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy a lótartásban, szabadidős lovaglásban, lovassportban évtizedek alatt megszerzett tapasztalatunkat, tudásunkat átadjuk elősorban gyermekeknek, fiataloknak, de emellett a felnőttkorban lovaglás iránt kedvet érzőknek is.
Az egyesület létrehozásának másik célja, hogy Eger és annak vonzáskörzetéből utánpótlást találjunk versenyzői szinten is, a minőségi lovassport, a díjlovaglás fejlesztése érdekében, mert ez kiemelkedően fontos számunkra!
Az elmúlt évek alatt több gyermek, valamint junior versenyzőnk érte el céljait, nemzeti, valamint nemzetközi szinten is.
Fontosnak tartjuk a városias környezetben, a rohanó világban a gyermekekhez, felnőttekhez közelebb vinni a természetet, az állatokkal való foglalkozást, a lovassportok megismerését.
A kevés szabadidő minőségi eltöltését, mely a gyermekek, fiatalok sportolási, testedzési, lehetőségeit is tovább bővíti a városban.
A közös edzések, táborozások alatt pedig nem csak a lovaglásban megszerzett tudásuk bővül a gyermekeknek, hanem az együtt átélt élményekkel, és akár éveken át tartó barátságokkal gazdagodnak.
Ha szeretné segíteni a mindennapi munkánkat, a versenyzőink további céljainak elérését, kérem támogassa egyesületünket adója 1%-ával!
Magánszemélyként: május 20.-ig adhatja le adóbevallását, vele együtt az SZJA 1%-ról szóló rendelkező nyilatkozatot. Ügyfélkapun keresztül, postai úton, vagy személyesen.

ADÓSZÁMUNK: 19213781-1-10

Köszönjük mindenkinek aki idén minket segít! 🥰🐴

Az idei év utolsó versenyén vettünk részt múlt hétvégén, a Téli kupa I. fordulóján. 🌬❄️Sikeresen szerepelt mindhárom ver...
21/11/2023

Az idei év utolsó versenyén vettünk részt múlt hétvégén, a Téli kupa I. fordulóján. 🌬❄️
Sikeresen szerepelt mindhárom versenyzőnk, mindenki felállhatott a dobogó legfelső fokára. 🏆🥇👏
Sára Mukival,
Enikő Dongóval,
Virág Dizsivel és Lorinával
vett részt a versenyen. 🐴

A Szabadidőlovas szakág Országos Bajnokságán 3 lóval, négy versenyzővel képviseltettük magunkat.Nagy volt a nyüzsgés, me...
22/10/2023

A Szabadidőlovas szakág Országos Bajnokságán 3 lóval, négy versenyzővel képviseltettük magunkat.
Nagy volt a nyüzsgés, mert a bajnokságon 300 induló 1700 starttal vett részt a 4 napos rendezvényen.
Orsi a 15 évnél idősebbek között
D1 számban 14. helyet,
SZADI 2 számban 16. helyet szerezte meg Nomáddal. 🎉👏👏
Kököjszivel ügyességi kezdőbe a 30. helyet
ügyességi haladóba a 43. helyet
szerezték meg 🎉👏👏
Fanni a 11-14 éves kategóriában
Nomáddal E8 számban 17. helyet,
D1 számban 14. helyet,
SZADI 3 számban a 9. helyet szerezték meg. 🎉👏👏
10 év alattiak kategóriájában sikerült Dorkának Quattro nevű lovával ügyes lovaglással a BAJNOKI címet megszereznie!
🎉🏆🥇🦄👏👏
Eredményeik:
SZADI 2 számban 2. hely
D1 számban 1. hely
SZADI 1 számban 1. hely
Mindenkinek nagyon gratulálunk, ügyesek voltatok!
Köszönjük Enikőnek a felkészítést! 🥰🥰

https://www.heol.hu/helyi-sport/2023/10/a-lipicaiak-a-nemzeti-lovardaban-is-bizonyitottak?utm_source=facebook&utm_medium...
16/10/2023

https://www.heol.hu/helyi-sport/2023/10/a-lipicaiak-a-nemzeti-lovardaban-is-bizonyitottak?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=heol&fbclid=IwAR3JnECFYXPpTu6-RZT474gmXWTjxfLxt-fBQN5Y5tXxHbUzy3jEy9ZI6zA

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Nemzeti Lovardában a magyar országos bajnokságot a Championátust, melyre az ország öt régiójából minősülhetnek a lovasok. A díjlovagló szakág különböző nehézségi szintekre épülő versenysorozatán szép számmal képviselték lovasok vá...

Cím

Fertőbánya Utca 26824 Hrsz
Eger
3300

Telefonszám

+36305889209

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Agria Dressage Lovas Sport Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória