04/05/2026
De miért jöttek létre a Bestie párolt menük?
Elképesztő mennyiségű előrendelés érkezett be szombat óta, és hazudnék, ha azt mondanám, nem gördült le egy egész szikla a szívemről, mert nem túlzás, a fél házunk értékét feltettük rá, és ez egy olyan kockàzatkerülő embernek mint én rendesen túlmegy a komfortzónáján. De itt jön a képbe, hogy mennyire hiszek benne. És ha valamiben igen, akkor ebben a döntésemben nagyon.
Több, mint 10 éve tanulom minden igènyeteket. És elképesztően jó érzés azt látni, hogy amit akkor még magyarázni kellett, az ma már elvárás tőletek, aminek örömmel teszek eleget.
Teljesen más érzés megalkotni a saját párolt menü családom, amiben egyetlen kompromisszumot kellett tennem: nem tudtam tisztán nyúl menüt készíteni. Ez van 😅. És itt most minden más matchelt: nem konkrét termékeket kellett keresnem, amik igazodnak úgy 95%-ban az elvárásokhoz, hanem én rakhatom össze állatorvosokkal, hogy akkor mindaz, ami a mi fejünkben - gazdiként - ott van, hogy is néz ki a valósàgban.
😍 Így lett funkcionális: mert tudom, hogy elsősorban problémákra kerestek megoldást. És olyan összetevőket raktunk bele, amik segíthetnek akár a súly megtartásában, akár rostokkal az érzékeny emésztésért, akár azzal, hogy csak kétféle összetevőt használunk, hogy a szuperallergiásoknak is jó legyen.
😍 Nem szeretnék változtatni a receptúrán. Bármennyire is imádom a Fleischeslust-ot, és természetesen marad a kínálatban és ugyanúgy képviseljük, ahogy eddig - több ízt, amit nálunk imádtatok, kivontak. Nem titkolt szándékunk volt ezeket is visszahozni.
😍 Itt is képviselem azt, amit a Barfshopban is: nálunk akár vakon vásárolhatsz. Százalékra pontosan látod az összetevőket, nincs rejtett víz, elsumákolt gabona. Minden menünk 70%feletti hústartalmú, igazoltan teljes értékű és nem kell fagyasztani sem, BARFosoknak is jó utazáshoz.
Köszönöm az elképesztő bizalmat amit kapok most tőletek: mert azért az előrendelés alatt előre kell fizetni, ami nagy kérés ma - tudom. De azt különösen, hogy vannak sokan, akik már kartonszámra rendeltetek és ez egy új márkánál - WOW! ☺️ Május 18-ig tart az előrendelés, 50% kedvezmény van a kóstoló csomagra, 10% minden másra.