02/11/2026
Zsani 2. lett Robbanó Cicákban!!! Nos... várnom kellett picit míg ezt a beszámolót megírtam, mert eléggé nagy kalandon vettünk részt október 17 és 25 között és minden szempontból nehéz volt feldolgozni a sok történést.Az egész még tavasszal indult, amikor kitaláltam, hogy a 10. szülinapunk alkalmából tervezek egy igazán elborult túrát, aminek a végső célja a Nordkapp lesz Norvégiában. Természetesen a hírünkhöz híven nem a parkolóval és látogató központtal ellátott Északi-fok érdekelt minket, hanem a csak gyalogos túrával elérhető tényleges Északi-fok a Knivskjelodden. Gondoltam ez nagyon szép ajándék lesz a kétszámjegyűvé cseperedő csoda vállalkozás számára. A sok km már ekkor aggasztott, de messziről mindig sokkal bátrabb az ember. Aztán közeledett az október és gyűltek erre az őrületre jelentkező nem százas jelentkezők is. Természetesen eme véleményem a kezdetektől fogva nem rejt***em véka alá, mert normális "kényelmes" ember nem jelentkezik ilyen kalandra... Végül 8 főből és 5 kutyából összeállt a nagy csapat, így elindultunk az első napi 1300 km-es etapra, amivel Litvánia közepéig jutottunk fel. Eleinte bérelni akartam buszt, de végül a saját mellett döntöttem, mert gondoltam megérdemli ezt az utolsó nagyobb utazást. Amit lehetett és kellett azt cseréltem rajta az út előtt, de ennek ellenére már első napon jelentkezett egy részecskeszűrő hibajelzés, amit egy ilyen út első napján nem akar látni az ember. Aggódalmam megosztottam a szerelőmmel és egyben a túrázókkal is és végül Rita (a busz) sikeresen regenerált, így eltűnt a hibajelzés. Első este még tettünk egy laza sétát a szállás mellett, majd nyugovóra tértünk a hangulatos kis faházban. Sajnos a másik házban éppen komoly litván buli volt és bizony eldurrant pár tüzijáték, aminek mi és a kutyák sem nagyon örültek. :(( Másnapra aktiváltam a B.G.H.C.-t (Burzsoá Gourmet Hiking Club), így a reggelt egy hangulatos kis kávézóban kezdtük Panevezys városában, hogy elviselhetőbb legyen a sok utazás. Emellett még hír volt, hogy sokunk telefonja riasztott, mert elszabadult egy drón a környéken és idővel le is zuhant (ukrán drón volt, amit az oroszok zavartak össze). Átszeltük Lettországot és már ekkor kiszúrták a túrázók, hogy milyen szép a Rigai-öböl, de sajnos idő szűkében voltunk, így haladtunk tovább Észtország felé. Végül sötétedés előtt érkeztünk meg az általunk már három évvel ezelőtt felfedezett, hangulatos Põhja-Kõrvemaa természetvédelmi területre. Itt tartottunk egy rövidebb túrát, aminek a nagy részét pallókon tettünk meg a tőzegláp tetején. Itt sem nagyon volt érdemes elkóricálni, mert a katonák gyakorlatoztak nem olyan messze és sok volt a lezárt terület. Végül egy kilátótorony lett a fordulási pontunk, ahonnan nagyon szépen lehetett látni a nap utolsó lemenő sugarait. A buszhoz érve már sötét volt, így mentünk is a következő szállásunkra, ami szerencsére nem volt messze. Alapvetően figyeltem, hogy mindegyik szállásunk hangulatos legyen, de ennél a háznál már előre mondtam a túrázóknak, hogy puritánabbak lesznek a körülmények, habár a szállásadó végig extrán kedves volt levélben. Végül ez a puritán szállás árasztotta az egyik legerősebb hangulatot és hihetetlen szép helyen volt. Hatalmas kert, kövér macska a közös nappaliban, óriási kályhák a szobákban, közös jól felszerelt konyha... Végül kiderült, hogy a háznak több, mint 100 éves múltja van és már akkor fogadóként működött. A másnap reggelt egy átmozgató túrával kezdtük az úttesten, amin 30 percenként haladt el gépjármű és végül innen értük el a hangulatos kis erdőt, ahonnan el lehetett érni a Finn-öbölre néző partszakaszt. Itt is megnéztünk egy tornyot, majd visszatértünk az őszi színekben pompázó észt úton a buszhoz, mert el kellett érni a Tallinból induló kompot. A hajót gond nélkül elértük és még az ellenőrzésen is hamarabb túljutottunk, mert Zsani kutyái le akarták rágni a kíváncsi rendőr arcát, így nem tartott igényt a további vizsgálatokra. Délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol a csoport elindult az általuk kívánatosnak vélt látnivalók felé. Én eközben találtam helyet a busznak, majd utánuk eredtem. Nem volt olyan sok időnk a városban, de igyekeztük kimaxolni a látványosságokat, így a csoport két részre oszlott és mi megnéztük a székesegyházat és az egyik katedrálist. Végezetül ittunk még egy kávét a piacon, ahová majdnem bezárták a két későn távozó túrázót. Végül kiszabadultak, pedig ebből is jó kis sztori kerekedhetett volna. Mentünk is tovább a következő szálláshoz, ami Lahti mellett volt kisebb faházban. Előtte még felfedeztük a helyi Lidlit, aztán jöhetett az alvás a 170Cfokra fűtött házban, igazából volt külön szauna, de főleg az emeleten alvók úgy érezték, hogy a ház maga a szauna. Másnap egy jó kis túrával kezdtünk a közeli erdőben, ahol az "Örgög Fészkét" fedeztük fel, de nem álltunk le az élvezetekkel, mert itt is aktiváltuk a B.G.H.C.-t és beültünk egy egyszerű, de nagyszerű kávézóba, ami mellett 1Cfokban táncoltak hiányos öltözetű lányok. Nem volt mese, mert haladnunk kellett tovább északra, szóval így is tettünk. Találomra böktem egy távolságban megfelelő autópálya melletti étteremre és csodák csodájára ez ugyanaz volt, amiben három évvel ezelőtt hazafelé is megálltunk és azóta is ódákat zengek róluk. Időközben kiderült, hogy a finn kultúrában nagy hagyománya van az utazásnak és emiatt vannak ilyen rendkívül igényes autópálya megállóik, ahol szinte becsületkassza szinten kell fizetni. Végül szürkületben érkeztünk meg Oulu mellé, ahol egy madárles megtekintése volt a program része. Két kacsán kívül nem nagyon volt nagy mozgás, maximum csak a távolban, így mentünk is a következő szállásra, ami sok szempontból nagyon hangulatos volt. A legenda úgy tartja Zsani ezen a szálláson lett 2. Robbanó Cicákban! A Legenda úgy is tartja, hogy volt egy hintaszék, amit ha elég erősen nézel, akkor megjelenik benne egy kiégett túravezető. Másnap ki nem találnátok, de mentünk tovább északra, viszont a B.G.H.C természetesen aktiválva lett, így keveredtünk az egyik leghangulatosabb kis kávézóba a kalandunk során, mely Kemi városában van az állomáson és a Cafe Hertta nevet viseli. Itt a glutényosok is tudtak táplálkozni, szóval nagy volt a boldogság. Az egyedül rossz pont, hogy nem kutyabarát. Erre a napra volt nagy nehezen foglalva a husky farmozás, így haladnunk kellett, de a túrázók nagy része ugye mindig nő és ezek közül a nők közül sokan éreznek vonzalmat a nagy fehér szakállas, piros ruhás, nyugdíjasok iránt, így kénytelenek voltunk megállni ennek az embernek a városában Rovaniemiben, ahol gyalogosan keltünk át a sarkkörön, illetve mentett rénszarvasokat szadizhattunk a simogatóban. Miklós végül nem t***e tiszteletét a megállónk során. A nem tervezett szünet miatt 4,5 órát mentünk egyben, de aztán olyan szépen javítottunk az érkezési időn, hogy megálltunk egy SOS pisire, mielőtt szétdurranak a hólyagok. Végül pontban 16:00-kor futottunk be a La Ferme des Huskies-hoz (Huskytila). Egy idősebb bácsi fogadott, akiről kiderült, hogy már 70+-os, de 35 éves kora óta foglalkozik ezzel és előtte Franciaországban működött a vállalkozás, de beleszerettek a finn vidékbe és innen már nem is szeretne elmenni. Ez volt a 3. ilyen farm, amit Dog Hájking túrán látogattunk és eleinte furcsa volt, hogy nem nagyon engedik ki hozzánk a kutyákat, de éppen etetés előtt álltak és első körben a mesélésé volt a főszerep. Idővel beengedtek a kennelekbe, ahol szadizhattuk a szeretetéhes szánhúzókat. Jó volt látni, hogy elég jó körülmények között vannak tartva, van saját tavuk és a legközelebbi szomszéd is pár kilométerre van, ami nem baj, ha ilyen hangos 42 kutyád van. Én amikor megtudtam, hogy a felső kennelben vannak a nyugdíjas kutyák egyből leszakadtam a bemutatóról, mert nem bírtam nem odamenni. Szívszorító és egyben nagyon hálás pillanat volt, ahogy a 15 éves Tiger az elcsukló hangján üdvözölt, majd tolta magát oda a ketrechez egy kis simiért és közben kocogtatta a fogát. A mécsest itt már nem tudtam megtartani, így el is törött picit. :')) Külön öröm volt tapasztalni, hogy etetésnél első körben az idősek kapják meg az adagot és természetesen ebben mi is segédkezhettünk. Ilyen élmények után vettük át az egyetlen két éjszakára bérelt szállásunkat, amire igazából nincsenek is szavak. A mindennel felszerelt faház az erdőben volt található, saját tó partszakasszal, csónakkal, tűzrakó hellyel. Páran elmentünk vacsorázni a közeli egyetlen étterembe és ott raktam össze, hogy a tulaj egyben a szállásadónk is. Ettünk egy finom hamburgert, aminek nem írom a nevét, mert azóta is kapar a lelkiismeret, de ki kellett próbálni... Evés közben jött a telefon, hogy azonnal nézzünk ki, mert elkezdődött, amire mindenki talán a legjobban a várt... a sarki fény. Nem semmi látvány volt, de nagyon vártam, hogy együtt az egész csapat láthassa és még ezt az élményt tetézni akartam egy kis tóparti tűzrakással is, így megkértem Andit, hogy szerezzen pár gallyacskát. A kaja után már csak 3 percre voltunk a szállástól, amikor jött a telefon Zsanitól, hogy Bence baj van... beletört a kulcs a zárba. Gondoltam viccel, de a tónusa nem változott, ismét megerősít***e, hogy bizony ez megtörtént és most nem tudnak bemenni. Megérkeztünk a szállásra, ahol majdnem áthajtottam az Andi által gyűjtött 1 db faágon. Kérdeztem ki t***e ezt, de ott még nem merték elmondani és én sem fogom megosztani itt a beszámolóban (BERNI VOLT A SZABOTŐR). Peregtek bennem a gondolatok és tervek, hisz a másnapi napért utaztunk ennyit és már 10 óra van, valamint minden cuccunk a házban pihen és egyáltalán hol fogunk így aludni?! Beült mindenki a buszba és elmentünk az étteremhez, ahol szóltam a megtermett finn szállásadónknak, hogy ez a helyzet és jöjjön, ha tud. Visszamentünk és én, aki úgy viszonyul a szereléshez, mint a Matolcsy klán a megtérülő befektetésekhez, gondoltam ránézek a kis mini szerszámos készletemmel. Egy fogóval sikerült elkapni a csonk végét és egyben kijött a kulcs, így mire a finn emberünk megérkezett a ládájával már csak a pótkulcsra volt szükség. Éreztem volt értelme a sok MacGyvernek gyerekként és először sikerült valamit megszerelnem. Berni is megkönnyebbült valamennyire és habár bárkivel előfordulhatott volna és az egész történet nem tartott 30 percig, azért azóta is esszük ezzel a lelkét. :P A kalandos esti történések után mehetett tovább a sarki fény bámulása csorgó nyállal és még Anita hathatós segítségével egy jó kis tábortüzet is sikerült rakni, igaz Anitán, Zsoltin és rajtam kívül senkit sem érdekelt, de érthető volt, hisz az aurora borealis elképesztő élményt nyújtott. Szóval képzeljétek el ezt a napot, ahol pompás reggelivel kezdtünk Finnországban, közel a svéd határhoz, majd rénszarvasokat simogattunk a mikulás falvában, megmentettük a hólyagunkat az út szélén, huskykat simogattunk és könnyeztük az élményt, majd átvettük ezt a csodás szállást és beletörik a kulcs, de hamar megoldódik és órákon át lehet nézni a sarki fényt teli hold és tábortűz fénye mellett... Nem beszélve, hogy ezen a napon tartóztatták le a közgazdász zsenit. Ez számomra olyan szinten volt élménybomba, hogy nehezen fogadtam már be a sarki fényt, de ennek ellenére közösen megalapítottuk az Aurora Borealis Gyermekei Hobbi Szektát röviden csak: A.B.GY.H.SZ-t. Sajnáltam, hogy a másnapi túra miatt keveset leszünk ezen a szálláson, de el kellett tegyük magunkat és ki kellett kapcsolni az agyunkat, mert hajnali 5-kor indulni kellett a túrára, ami felteszi az i-re a pontot. Hajnalban végül két túrázó úgy döntött, hogy inkább élvezi a szállást és a környéket, így 6-an keltünk útra 3 kutyával. Félő volt, hogy csúszosak lesznek az utak, de szerencsére plusz fokok voltak, így csak a huncut rénszarvasokra kellett figyelni a sötét sok-sok kilométeren át tartó erdőségekben. A korai indulást azért volt indokolt, mert a nap ekkor már ilyen északon felkel és egyből megy is le, így a napos órák száma igen csekély, illetve 350 km-re volt a kiindulási pont, ami 5 és 15 perces utazást jelentett csak oda. Mondtam is a túrázóknak, hogy tekintsenek erre egy egynapos túraként a túrában. Érkezés előtt még egy gazdit és a kutyusát kiraktuk a közeli városban, mert ő a látogató központban reménykedett, ami már csak B opció volt. Ezen a túrán könnyedén lehet tejköd, orkán erejű szél, extrém hideg, fagy és vállalhatatlanul sok csapadék. Nem hiszitek el, de a mi esetünkben 8Cfok volt október 22-én és verőfényes napsütés. A szél alig fújt, így boldogan indultunk neki a kb. 8-9 km-es túrának. A norvégiai szokásos jelzést kellett követni, ami vérrel írt T betű, jó nem biztos, hogy vér volt, de így viccesebb. Gond nélkül haladtunk és az idő is pompás volt, végül csak az utolsó km volt macerásabb, mert a sziklák eléggé nedvesek voltak és sok helyen volt láp és sár. Egyébként a nap miatt már délben úgy érezte az ember, mintha 5-6 lenne, mert olyan fények voltak. Végül mielőtt lebukott volna a nap a hegy mögött elértük az Északi-fok szikláját, ami hatalmas élmény volt a csapat számára és a Dog Hájking 10 éves történetének is a mérföldköve lett. Viszont nem volt mese, mert indulni kellett vissza és bizony ugyanazon az útvonalon, így a kellemetlen első sáros km után jöhetett a szintemelkedés és közben folyamatosan lett egyre sötétebb, de végül visszaértünk épségben a buszhoz a nap utolsó sugarával. Felszedtük az éttermező és előtte meg rénszarvasokkal suttogó túrázót, majd jöhetett az 5 órás utazás az álom finn szállásra, ahol a másik két túrázó megkapta a szállásadótól az eltört kulcsot (ez azóta is megtekinthető a Dog Hájking Rita visszapillantó fürtjén) és mostak, főztek ránk, valamint ők is túráztak egyet. Végül jó későn érkeztünk a szállásra, de fáradtságom ellenére nem tudtma elengedni, hogy ne csónakázzunk egyet, így éjjel 1-kor Dalmi kutyával, Anitával és Zsoltival vízre tettük a csónakot és kieveztünk a tó közepére. Anita nem csak a tűzrakásban jeleskedett, hanem az evezésben is. Másnap útra kelt délre az A.B.GY.H.SZ és aktiváltuk a B.G.H.C-t is, így ittunk egy kávét az egyik útszéli sokadik kávézóban, mert a legtöbb zárva volt, vagy éppen plüss halat árult. Útközben volt huncut rénszarvas, de szerencsére Rita jól kezelte a helyzetet. A nap hátralévő részében túráztunk egy rövidet a Artic Circle Trail-en, megálltunk megint a legjobb kávézóban Kemi-ben és táplálkoztunk már este az autópályás menő étteremben. Itt kiderült, hogy nem csak szerelni tudok, hanem a kortárs művészetben is jártas vagyok, így megalkottam Rita porán az én Sixtus-kápolnám, amit láthattok a képek között. Nagyon későn értünk a szállásra, ami nem volt rendesen takarítva és csak kb. 3 órát lehettünk ott, mert indulni kellett a komphoz hajnalban. Az átkelés végül zökkenőmentes volt és haladtunk tovább délre. Megálltunk az odafelé kinézett lettországi tengerparton a Rigai-öbölnél. Az utolsó szállást útközben foglaltam Lengyelországban, ami sajnos szintén nem volt megfelelően takarítva és rágcsálóirtó szert is találtak a túrázók, de örültünk az ágynak a sok km után. Az időhiány miatt az eznapi program átkerült az utolsóra, hogy ott még több mindent csináljunk, mivel az 1000 km nem sok alapból... de ilyenek ezek a hobbi szekták... Az utolsó napot a hangulatos Biebrzański Nemzeti Parkban kezdtük, de nem sikerült normális útvonalat produkálnom a túrázóknak, így mentünk is tovább a legközelebbi mekibe reggelizni, ahol kiderült a meki zárva és a kutat meg ellepték a lengyel katonák virsliért. Szerencsére Nóra unszolására bekéredzkedtem előre, hogy a tankolást ki tudjam fizetni és adtam a katonának egy csokit, aminek nagyon örült. Délután még volt egy megálló a Eagles' Nests Landscape Park-ban, ahol Nórát felvette a párja, mert már ki akart törni a szektából. Igazából nem ezt mondta, csak innen neki közelebb volt hazajutni, mint Győrből. Végül az utolsó etap után kb. 01:30-kor érkeztünk meg a koleszhoz, mint egy zombi. A kaland során nem tértem ki, de volt Zsani által, (aki 2. lett Robbanó Cicákban) kihangosított idegenvezetés Ritában. Ez szép mondat lehetne kontextus nélkül. Berni beindította a mémgyár vállalkozását, melynek munkáit láthatjátok a képek között és sok-sok nevetés. Ha valaki megkérdi, hogy lesz még Nordkapp túra, akkor biztosan azt felelem neki, hogy nem lesz, de egy nagyobb finnországi kalandra látok esélyt a korábban említett csoda szálláson. Összességében nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy lenyomták ezt az őrült túrát és nem kevésbé a Ritára, hogy közel 16 évesen és 650.000 km-el lenyomta ezt a tripet, ja és Zsani 2. lett Robbanó Cicákban! Képek: