27/05/2026
Nehéz ennyi napot képekbe és egy "kis" beszámolóba sűríteni, de igyekszem a legtöbbet kihozni belőle. Sokszor gondolok arra, hogy vajon az emberek akik velem tartanak miként gondolnak arra, hogy mit csinálok, vagy miként élem meg akár sokadik alkalomra ugyanazt az elképesztő helyszínt. Én úgy vagyok vele, hogy minden túra egyenként egyénileg egy élmény, de ugyanakkor csapatként is érvényesül ez, emiatt nincs is ismétlés érzése, minden csapattal közösen élünk meg egy csodát. Tehát unalmat érezni elég nehéz nálunk, de egy expedíciós túrán még a csekély szikrája sem lehet meg. Korábban már említ***em túrákon, hogy kicsit tartok ettől az úttól, mert a másik oldalon kell vezetni és ... messze van a célpont, van kompozás, sok új szállás, rengeteg minden mehet félre. Azt is mondtam, hogy a közeljövőben biztosan nem lesz még egy ilyen út... Tévedtem és erre egész hamar rádöbbentem, mert azt az elképesztő élővilágot, szépséget, hangulatot, amit az Egyesült Királyság és azon belül is speciálisan Skócia nyújtott nehéz lenne nem ismételten átélni. Svájcban élő barátom említ***e, hogy Skócia még jobban tetszik neki, mint az otthona. Én csak legyint***em, gondoltam biztos sok volt a whisky, de nem igazán tudtam elképzelni, hogy ez miként lehetséges. Angliától sem vártam sokat, ahogy egyébként a többi túrázó sem. Voltunk mindannyian párszor, de nem voltak nagy elvárásaink a viktoriánus építészeten és az angol reggeliken túl. Bizony ebben is nagyot fordult velünk a világ...
1. nap: Ahhoz, hogy ez a túra ne nyúljon túl soká, bizony az első napon sokat kellett áldozni és kb. 1300 km-ert meg is tettünk egészen a belga határ német oldaláig, ahol egy kisvárosban szálltunk meg, amit Heimbach-nak hívnak. A szállást azért néztem itt ki, mert másnap a High Fens-Eifel Nemzeti Parkba terveztem túrát és ez volt közel. Már itt a sok utazás után jött a pofon, hogy bizony itt a szállás is nagyon szép helyen van. Hangulatos kis várral a szomszédban és szépséges folyóval a közeli parkban. A fáradtságunk ellenére tettünk is egy kisebb sétát, hogy tudjunk töltődni. Ezt a városkát mindenképpen ajánljuk az erre látogatóknak.
2. nap: Korán keltünk, hogy legyen időnk egy kisebb sétára a korábban említett nemzeti parkban. Sok helyről sajnos ki vannak tiltva a kutyák, mert fokozottan védett terület, de sikerült egy olyan útvonalat találni, ami adott némi ízelítőt a parkból. Egy kicsit bántam, hogy a gátnál kezdtünk, mert tudtam, hogy sokkal szebb látnivalók vannak még itt, de egy kis lemozgatásnak jónak tűnt és jobban beérve az erdőbe, erről a túrázók is megbizonyosodhattak. A séta után mennünk is kellett tovább, mert el kellett érjük a kompót Calais-ban. Némi chip olvasás és irat nézegetés után már vártuk is, hogy felengedjenek a kompra. A komp út kifejezetten rövid, így a kutyáknak sem kell sokat tartózkodniuk a buszban és így lényegében másfél nap alatt meg is érkeztünk az Egyesült Királyságba. Itt jött nekem a legnehezebb rész, hogy vajon miként fogom venni a másik oldalon való vezetést. Akik járnak velem, tudják, hogy a humorral próbálom oldalni a feszültséget és ez ebben az esetben is így volt, de nem igazán tartott sokáig a feszültség, mert 10 perc után már rendben voltam az autópályán. A körforgalmakba való behajtás nem volt gond, inkább a kihajtásnál kellett jobban figyelni. Idővel már az előzés is jól ment, így tudtunk rendesen haladni a következő szállásunkig, ami York városától 1 órára volt található. A kétsávos útról való lehajtás kicsit meglepett, ahol az autók 110-el jönnek, de gondoltam ez bevett dolog lehet, ha engedik. :D A szállás ezúttal egy glampingben volt, ahol csak mi voltunk és a háztáji állatkák. Éppen szakadt az eső érkezéskor, de egész hamar befejezte, így át tudtuk venni a sátrainkat, ahol 4-4 ember aludhatott rendes ágyakban és ágyneművel. Fűtés ugyan nem volt, de mindenki használta a hálózsák/ágynemű kombót és ha az ember még az arcát is eldugta egész jól túl lehetett élni az 5Cfokos hideget.
3. nap: Reggel csodaszép napsütésre ébredhettünk és annyit beszélték a túrázók az angol reggelit, hogy gondoltam igazán megérdemelnek egyet (végül ez a reggelizés bevett szokás lett). York városában néztem ki egy jó értékeléssel bíró brunch helyet és nagyon finom ételekben és kedves kiszolgálásban volt részünk. Nem is beszélve az étterem melletti zöldségesről, ahol 1 font!!!! volt a málna :P. A finom reggelit követően mentünk is a North York Moors Nemzeti Parkba. Itt egy kisebb csúcsot néztem ki a túrázóknak, ami kellő energia égetést biztosított a reggeli után. Nagyon úgy festett, hogy esni fog, de végül szárazon raktuk vissza a sejhajunkat a buszba. Ettől a ponttól még várt ránk kb. 5 óra a skót szállásunkig. Amikor átléptük a "határt" Skóciába, szó szerint pofonvágott, hogy mennyire megváltozik a természet. Ezt az éjjelt puritán podokban töltöttük a természethez a lehető legközelebb. A túrázók meg is lepődtek, hogy bizony a "szobákban" nem igazán van semmi, csak matrac, szőnyeg, ablak és kisebb ajtó, de a környezet azért sokunkat kárpótolt a körülményekért. A túrákon számomra mindig az az extra izgalmas rész, amikor a szállás környékét fedezzük fel. Természetesen ez itt sem lehetett másképp, így a szállás feletti sziklára mászott fel mindenki, majd pedig az "alsó kertben" található vízesést is megnéztük. Hihetetlen számomra, hogy emberek ilyen helyen élhetnek, de jó ilyenkor kicsit belekóstolni ebbe az életbe.
4. nap: Az eső egész éjjel kopogott a kis podok tetején és reggelre sem nagyon akarta befejezni. Az indulást kicsit eltoltuk, mert erre a napra semmi komoly program nem volt, csak vezetni picit a Loch Ness-ig, majd megérkezni a Skye szigetre. Gondoltam ezen a napon is kedveskedhetnék a túrázóknak egy finom reggelizővel, így találtam meg az útba eső legautentikusabb helyet, ami egyben egy régi malom is volt. Az ember úgy érezte, hogy visszautazott az időben pár száz évet és az ételek, meg a saját kenyerük valami elképesztő volt. A végén még a szemerkélő esőben lehetett fekete macskát is molesztálni, míg a szakácsnő el nem vitte. (Joggal aggódott, hogy elviszem :P). A Loch Ness szép látvány volt, de elég sok volt az ember, ugyanakkor bementünk The Highland Club kertjébe, ami egész hangulatos kis hely. A hely pipálása után repültünk is a túra fő célpontjához, ami a Skye volt a maga teljes és csodálatos valójában. Itt átvehettük a Dog Hájking történetének legdrágább, de egyben legfancybb szállását. A szállásadó is nagy kutyás, így a kertben együtt rohangálhatott az ő bullterrier kutyusa a mieinkkel. Mivel új szállás volt, így kénytelenek voltunk ekkor is felfedezni a környéket, na de milyen jól is tettük. A szomszédban gyönyörű lovak voltak és kb. minden négyzetméteren állatokkal találkoztunk. Az eső szemerkélt, de mi lementünk a partra, ami kb. 20-30 perc sétára volt a szállástól. Itt vizsgálhattuk, hogy mit is rejt a víz, valamint egy fóka is úgy döntött, hogy megnéz minket magának. A visszaúton még belebotlottunk, vagy 5 őzbe, akik szintén jól megbámulták a csapatot.
5. nap: Eljött a nap, amikor végre igazán felfedezhettük a szigetet. Eddig a pontig még nem áztunk el, aminek mindenki örült. Boldogan parkoltam le a buszt egy elhagyatottabb parkolóba, hogy a túrázók részesülhessenek egy igazi Skót-felföldi kalandba, ahol nem kell a turistákat kerülgetni. Az egész jól indult, de kb. 30-40 perc után rákezdett az eső. Eleinte nem volt vészes, de egész erős széllel párosult, így a legtöbb ruha, kabát és baki megadta magát. Messze volt még a nyereg, ahonnan a Fairy Pools-ig ereszkedtünk volna és nem volt értelme tovább kínozzam a túrázókat és a kutyákat. Meghoztam a döntést, hogy fordulunk és normális módon közelítjük meg a medencéket. Némi autózást követően már a parkolóban is voltunk, ahol már jó sok autó állt, de legalább az eső nem esett. Így vágtunk neki a kis sétának, ami szép volt, de a végére érve mindenki kérdezte a másikat, hogy hol vannak a medencék. :D Hát elmentünk mellette, mert olyan kicsik voltak, hogy fel sem tűntek. Ettől függetlenül csodaszép a hely, de ügyesen van fotózva. A kis séta után mentünk is még északabbra, hogy megnézzük a Brother's Point-ot. Itt már sokkal kevesebb turista volt és a nap is kisütött, ami hihetetlen élmény volt. Elmentünk egészen a végéig és csodás képeket készíthettünk. Amikor a visszaúton eláztunk már senkit nem érdekelt, mert mindenki szája fülig ért és még egy szivárvány is tiszteletét t***e. A hazaúton még megnéztük a Lealt-vízesést, majd visszatértünk a menő szállásunkra.
6. nap: Ezen a napon is korán indultunk, hogy legyen esélyünk a turisták nélkül felfedezni helyeket. A tervezett programot megfordítottam, mert csak így lehetett odaérnünk a délutáni extra eseményre. A Kilt Rock vízeséssel kezdtünk, majd mentünk is a sokak által legjobban várt Quiraing túrára. A parkolóban erős szél és szemerkélő eső várt minket, így vártunk. Ezt követően vártunk még, hogy aztán várjunk még és már elkezdtük nézni a környező kávézókat... Majd közel másfél óra után elállt az eső és a szél is csendesebb lett. Mondtuk, hogy vagy most vagy soha, megyünk míg jó az idő. Ekkorra már mások is elindultak, így én a felső útvonalat választottam. Nagy köd volt és az ösvény egy idő után igazi cuppogós, vizes, bárány pisi áztatta területté vált, így úgy döntöttünk, hogy lentről is adunk neki esélyt a sok ember ellenére. Mire leértünk a köd feljebb húzodott és láttatni engedték magukat ezek a csodálatos természeti képződmények. Mindenki nagyon boldog volt és haladtunk az úton egy ideig, majd visszafordultunk mert közeledett a délutáni extra program. Előtte még bedobtunk egy kávét a nyugati parton, majd leparkoltunk egy farmon. Nem is kellett sokat várni, mert quaddal berobogott a farmer, aki a border collie terelő bemutatót tartotta. Vártunk még pár résztvevőre és addig megismerhettük a három gráciát, valamint a helyiek történelmét és, hogy miként alakult az élet, valamint a bárányok tenyésztése az elmúlt évszázadokban. A bemutató hihetetlen volt, ahogy a kutyák a nekik szóló speciális sípszóra figyelnek és akár egyenként irányíthatóak. Nagyon ügyesen bekerítették a bárányokat a karámba. Mondanom sem kell, hogy az időjárás megint a bolondját járatta velünk, mert most hét ágra sütött a nap, de természetesen mi ezt egy kicsit sem bántuk. A bemutató után megnéztük még a Fairy Glen-t, amihez lényegében csak át kellett parkolnunk. Este még a csapat egy része hódolt a kulináris élvezeteknek, majd nyugovóra tértünk, mert másnap várt ránk a 10 nap legkeményebb túrája.
7. nap: Sajnos a szép szállást el kellett hagyni és elindulni hazafelé, de útközben azért várt egy falatka túra a túrázókra. A falatka túrát, úgy hívják Ben Nevis és csupán 1345 méter magas, valamint ez az Egyesült Királyság legmagasabb csúcsa. A parkoló közel 0 méteren fekszik, így könnyen kiszámolható, hogy mi várt a túrázókra. Felhős időben kezdtük a kalandot, de még eső nélkül. Ketten már az elején visszafordultak és ketten kicsit később, így összesen 4 ember haladt tovább a csúcs felé. Idővel szakadt az eső és fújt a szél, majd megjöttek a havas részek is, hogy a komfort érzetünk kimagasló legyen. Láttunk hóban fetrengő, görccsel küzdő angol fiatalt az úton, de nem találtunk neki időben magnéziumot, így szóltam Zsaninak, hogy neki már mindegy, mert közben a másik két túrázó kezdett eltűnni a ködben. Így a barátaira bíztuk az intézkedést és mi mentünk tovább a csúcs felé. A csúcs előtt volt talán a legerősebb a szél, a hó csúszott és a köd meg tejföl volt, de ez a 3 kemény csaj és 3 kutya feljutott a tetejére. Nagyon büszke voltam rájuk, de nem időztünk sokat a csúcson, mentünk is vissza. Ahogy láthattátok a beszámolóban az időjárással igencsak szerencsénk volt a napok során és ez itt sem lehetett másképp, mert a köd megint felszállt és láttatni engedte magát a táj, meg egyáltalán az ösvény, ahol végig szinte vakon haladtunk. A hazaút előtt még bevásároltak a túrázók a látogató központban, majd megint 5 órás út várt ránk Anglia nyugati partjára. Útközben az egyik legjobb autópálya megállónál álltunk meg. Bárcsak mindegyik ilyen igényes és hangulatos lenne. Este már a Lake District Nemzeti Park mellett hajtottuk álomra fejünket egy kicsit gagyibb szálláson.
8. nap: A sok megpróbáltatás után ismét akartam kedveskedni a túrázóknak egy angol reggelivel, de ezt utólag megbántam. Kinéztem egy jó helyet Keswick városkájában, amiről kiderült, hogy az Egyesült Királyság legkutyabarátabb városa. A kinézett hely sajnos tele volt egész nap, így nézünk egy másikat és ott tömtük tele a pocakunkat. Félreértés ne essék a program, a reggeli, a város teljesen rendben volt, de elment vele az idő, pedig a Lake District valami lenyűgöző volt. Autóztunk még egy picit és leparkoltunk egy tóhoz közel, ahová gyalog sétáltunk el. A nap sütött, a táj elképesztő volt, a növények csodásak, állatok mindenütt. Sajnos a reggeli miatt nem jutott túl sok időnk, hogy jobban felfedezzük ezt a csoda helyet, mert a kompunk este indult és az óra kegyegett. Egy több, mint 6 órás út várt ránk, ráadásul London mellett is el kellett haladni, így félő volt egy dugóba való bekerülés. Végül a dugók gyorsan lementek, így mi is időben megérkeztünk a kikötőbe és ismételt chip olvasás után megint a hajón találtunk magunkat. A nap szépen ment le, ahogy kihajóztunk és szomorúan búcsúztunk az Egyesült Királyságtól. A következő szállásunk Belgiumban volt, ahol már a tavalyi évben is megszálltunk a Benelux túra során. Sajnos megint jó későn érkeztünk, pedig ez az egyik legszebb egynapos szállásunk.
9. nap: Az utolsó előtt napon sem engedtem pihenni a túrázókat, mert ígértem nekik egy szépséges napfelkeltét a belga tengerparton. Kinéztem egy vagány szobrot és már mentünk is a busszal 05:15-kor. A napfelkelte megint csodás volt és a kutyák is tudtak futkosni a homokban, valamint fetrengeni a büdös hínárokban. :D A kis hangulatos reggel után mentünk is az egyetlen városnézős programunkra Brugge városába. A tavalyi évben már megtapasztaltuk, hogy a szépsége mellett mekkora bosszúságot tud okozni az óriási tömeg, így mi már 8 óra előtt kolbászoltunk a nevezetességeknél és bizony még senki sem volt. Na hát így látni Brügge-t egészen más élmény volt. Utoljára még bedobtunk egy finom reggelit az egyik étteremben, amit Berni talált, majd jöhetett a 850 km-es utazás a németországi szállásunkig. Itt mobilházakban aludhattunk, ami ugyan nem volt nagy, de egész hangulatosak voltak.
10. nap: Reggel mi ébresztettük a környéket, mert a kutyák találkoztak a korlát mögött élő szamárral, majd tettünk egy rövid sétát a Duna partján. Végül kora este értünk haza a csapattal.
Hát leírni is nehéz volt ennyi történést, nemhogy átélni, de azt hiszem ez az út mindenkinek bevésődött egy életre és Skócia bekerült a top 3 helyszínbe Norvégia és Svájc mellett. Kedves Skócia... hamarosan ismét találkozunk!!! Képek:
