22/05/2019
Sziasztok, itt a csodálatos Nyominyuszika. Anyu hív így engem, meg úgy, hogy Töpörtyűcske, szóval nem én szeretem magam ennyire. Vagy hát... na mindegy. Én folytatom a hétfői napunk sztoriját, amit Nuti elkezdett.
Úgy volt, hogy anyu Nutit a legmélyebb álmából kapta fel, szegény azt se tudta, mi van, már be is volt dobozolva, és egy percen belül már nem voltak a lakásban. Én csak néztem az ágyból meg a fejemből kifelé, ezek meg huss, eltűntek. Hogy Nutival mi történt, azt már tudjátok, de a folytatás az, hogy csak anyu jött haza. Mondom, hol a királylány, mit csináltál vele, de én is csak azt kaptam, hogy nyugi, nem gáz. Aha, persze. Éreztem én, hogy gáz lesz, de anyu leült, dolgozott valamin, hát mondom oké, akkor visszafekszem. Este 7-kor aztán legmélyebb álmomból lettem felkapva, és egy percen belül huss.... pont ahogy Nutival.
Naná, hogy én is a dokinéninél kötöttem ki. Merthogy nekem is kellett oltás, és nekem is kellett vérvétel, hogy anyu belelásson annak a csodás testemnek a működésébe.
Hát skacok, nem piskóta helyzet volt. Jöttek kutyák, macskák, meg tök hangos gazdik, anyánk meg jól felhúzta magát, mikor a leszaromgazdik röhögve mesélték, hogy már többször eltűnt a macskájuk napokra, és már kétszer kellett összevarrni, meg amikor jött a szaporító, hogy hihihaha szarul van a kutya, de hát mindegy, öreg már, lefialt kétszázszor, lehet, hogy meghal, hihihaha. És akkor anyánk ott állt ilyen mindjártmegöllekbazmeg fejjel, én meg ugye egy tök bátor kandúrfantasztikum vagyok, de hát na, ebben a szituban reszkettem, mint nyárfalevél apokalipszis idején. Aztán ez lett a hülyék szerencséje, mert anyu inkább velem volt elfoglalva.
És igen, az én kezecskémről is lenyírták a szőrt, és az én csodás vérem is le lett csapolva, meg a popómba is beszúrták a tűt. Nálam sajnos már nem volt ott az az übercuki asszisztens lány, úgyhogy engem a szintén übercuki Zsuzsi doktornéni és anyu fogott, amíg nyugton kellett maradnom, de ügyes voltam, nyugton maradtam. Naná, mozdulni sem mertem, nehogy elhalálozzak.
A testem kicsit hordó, pedig nálam többet csak egy ping-pong labda mozog, de legalább tartom a súlyom. Nálam ez lett az ítélet. És hogy picit sárgák a fogaim, nem vész, csak hát ezt anyánknak is magyarázza el valaki, ő ugyanis már cicafogkeféről és cicafogkrémről álmodozik.
Hazafelé kussoltam, gondoltam, hátha nem a pokolba megyünk, de biztos, ami biztos, én megpróbálok szublimálni. Nem sikerült, de legalább nem is a pokolban kötöttünk ki, hanem a nagymaminál, ahol ott várt rám Nuti és Micike.
Úgyhogy most mindannyian együtt vagyunk egy ideig megint.
Ja, és itt egy fotó rólam, a rettegő kis Nyominyuszikáról. Itt még a dobozomban vártam a rendelő várójában, hogy sorra kerüljek.
Nyomika
