29/11/2025
Kedves Pötyire jelentkezők! FONTOS VÉGIG OLVASNI!
Szeretnénk bemutatni nektek, hogyan telnek Pötyi mindennapjai ideiglenes befogadójánál, hogy pontos képet kapjatok arról, milyen környezetben érzi jól magát, és mire van szüksége a jövőben.
Napi rutinja: Reggel 7 óra körül egy rövid séta következik, ami Pötyinek inkább gyors „pisil-kakil és rohanok haza” típusú program.
A séta után megkapja a reggelit, majd jön a jól megérdemelt pihenés.
Nagyon fontos számára, hogy legyen egy saját, biztonságot adó fekhelye, ahová visszavonulhat.
Kapcsolata más állatokkal:
Vannak kutyapajtijai, akikkel szépen kommunikál, jól kijön velük, de játszani még nem tud,ez számára új dolog. A macskával is hasonlóan kedvesen viselkedik. Összességében: más vele egyméretű állatokkal jól boldogul, örül a társaságuknak. A nagyoktól fél.
Viszonya az emberekhez:
Simogatást még nem kér magától, eleinte el is szaladt előle, de ma már élvezi és elfogadja, ha odamegyünk hozzá. Ennek ellenére továbbra sem kezdeményez, ehhez időre és türelemre van szüksége. Jutalomfalatért viszont oda szokott jönni, ami nagyon jó jel.
További séták a nap folyamán Dél körül újabb séta, ugyanaz a gyors rutin. 16 óra körül ismét kimegy, utána jutalomfalat jár. Az utolsó séta 20 óra körül van, ilyenkor a sötét miatt még gyorsabban szeret visszamenni a biztonságot adó lakásba.
Szobatisztaság:
Előfordul, hogy reggelre marad egy pisi vagy kaki, de nem minden nap, ezen még dolgozni kell.
Mire van szüksége Pötyinek?
Sok türelemre, következetességre, kiszámítható rendre, és mindenekelőtt biztonságra.
Pötyi nagyon kedves, jószívű kutya, aki félelme ellenére sem bántana senkit. Viszont minden új helyzet ijesztő számára, és menekülő-szökésre hajlamos, ezért a biztonság kiemelten fontos.
Ha úgy érzed, hogy szeretettel és odafigyeléssel meg tudod adni neki azt a stabil környezetet, amire vágyik, örömmel fogadjuk a jelentkezésedet!
Jelenleg Pötyi Kiskunfélegyházán van.
1,5 év körüli, ivartalanított szuka kutya.
Nagyon fontos:
Pötyi soha nem sétálhat egyedül! Csak biztonságos pórázon, felügyelettel, amíg nem lesz magabiztosabb és stabil kutya. Menekülő-szökésre hajlamos, félelmei miatt hirtelen zajokra, mozdulatokra azonnal menekülne, ezért a biztos, zárt környezet és a megfelelő felszerelés (jól rögzített hám, rögzített póráz) életmentő számára.