17/03/2025
Az ország miniszterelnöke, aki immáron megszakítás nélkül tizenöt, összesen pedig tizenkilenc éve vezérli hazánkat, egy szokásos pénteki rádióinterjújában azt találta mondani, hogy ő bizony nem érti, hogy a gazdáktól kettőszáz forintért megvásárolt tej hogyan lesz a boltok polcain ötszázötven forint. Ő ezt a kérdést saját maga és kormánya tagjai felé t***e fel. Az említett kormányülésen jelen volt Nagy István agrárminiszter és Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter is.
Aki kicsit is figyelemmel követi a hazai közéletet, az pontosan tudja, hogy egy mai politikusnak annyi dolga van, hogy minden ami jó, azt saját érdemének tudja be, és minden ami rossz, azért valaki mást okoljon. Ezt mondjuk nyilván nehéz úgy, hogy nem csak hogy kétharmados, ezáltal alkotmányozó többsége van a jelenlegi hatalomnak, hanem rendeleti kormányzást gyakorol, amellyel hatályon kívül is helyezhetnek bizonyos törvényeket. Egy ilyen hatalom birtokosa mondja azt, hogy nem tudja, hogy miért drága a tej. Vagyis tudja. Azért, mert a gonosz boltos nyerészkedik. Mindig más a hibás. A boltos a ludas, mert túl nagy a profitja a tejen.
Sokan tudják rólam, hogy a civil életben én magam is kereskedő vagyok. Mivel olyan termelővel is összehozott már a sors, aki egyébként a miniszterelnök értetlenségén osztozik, így billentyűzetet ragadok és leírom, hogy miért drága az a tej a boltban, és hogy hol is van a hatalmas árrés!
Rövid leszek: az állam miatt és az államnál. Ha én eladok egy takarmánygyártónak egy kilogramm terméket, akkor a forgalom és nem az árrés alapján fizet a munkáltatóm kamarai tagdíjat. Tehát ha 1 €-ért veszek valamit és 1,1 €-ért adom tovább, akkor 1,1 € után fizetjük a tagdíjat a NAK-nak. (Amelynek korábbi elnöke, Győrffy Balázs az Európai Unió legrövidebb képviselői karrierjét futotta be, mert részegen bucira vert egy nőt. Keresztény, konzervatív, családbarát, nőbarát kormányzat. Khm...) Tehát nem a 0,1 € árrés, hanem az 1,1 € forgalom után fizet a cég. Emellett a profitból van ugye még sok-sok adó fizetve, az én munkabérem, a kocsim fenntartása, üzemeltetése, a raktárunk bérleti díja, autópálya matricák, auditor cégek, stb. kifizetve. Plusz! Nagyon fontos! A cég végez kutatást és fejlesztést is. Egy-egy termék (pl. egy probiotikus baktérium törzs) elkészítése és engedélyeztetése több millió euró is lehet. Ha vásárolsz tőlem, akkor az árban ezt a befektetést is apró részletenként megtéríted. Drágább emiatt a termékem, mint az esetleges konkurenseké? Igen, lehet. De így lesz pénz a következő újdonság piacra vezetésére.
A termékemet tehát megveszi egy takarmányos cég, aki a tápot eladja az állattartónak, és ő is befizeti ugyanannak a kamarának a fent említett metódus alapján a tagdíjat, a rengeteg adót és járulékot pedig az államnak. A gazdálkodó szintén fizet a kamarának és az államnak amikor eladja a termékét (jelen esetben akkor a tejet) a feldolgozónak, aki szintén ugyanígy csengeti a zsetont amikor eladja az áruházláncnak, ahol is a miniszterelnök ötszázötven forintot fizet a tejért (az immáron havi hét milliós fizetéséből).
Minden adás-vételnél kerül az árra árrés (profit) és mindenki fizeti az adót meg a kamarai tagdíjat (ami szintén egy adó). Aztán a fogyasztó is fizet még általános forgalmi adót is pluszba, miután a bruttó fizetésének harmadát bezsebeli tőle az állam. Ez a feldolgozott élelmiszerek (pl. felvágottak, stb.) esetén 27%.
Könnyű tehát belátni, hogy az állam bizony nagyon, de nagyon sokszor keres azon az egy liter tejen, mire a kereskedőtől Te, kedves fogyasztó, elhozod. Ehhez persze még vegyük azt is, hogy ma már tranzakciós illeték is terheli a gazdasági szereplők egy részét és a digitalizáció is egyre drágább költségekkel jár.
Aztán jön még az infláció is. Ha a forint értéke nem romlott volna drasztikusan (2010-ben 270 Ft/€, ma 400 Ft/€) akkor lehet, hogy az az ötszázötven forint ma csak háromszázötven volna.
Azt is elárulom, hogy a könnyen és olcsón előállítható, nagy mennyiségben értékesíthető termékek esetén a kereskedő gyakorlatilag pár forintos árréssel dolgozik. Ilyenek például a különböző savak a takarmánygyártásban. Az üzletekben ilyen termékek az alapvető élelmiszerek; a kenyér, a tej, stb. Ezek miatt mennek be a népek a boltba. Aztán a tisztítószeren, csokin (amin extra adó is van) pedig könnyen lehet, hogy 200% árrés van. Miért? Mert abból nem vesz minden ember minden nap egy kilót és nem teherautóval hordják a boltba a beszállítók. Ha tehát megtudod, hogy a csokin mekkorát szakít a boltos, akkor nem berágsz rá, mert mennyire lehúz, hanem elfogadod, hogy bizony neki is ki kell fizetnie az alkalmazottak béreit, az üzlet fenntartását, a sok-sok adót, marketing költséget, stb.
Miért vetem most mindezt le? Azért, mert úgy látom, hogy a magyar Kormány teljes mértékben eltökélt abban, hogy a kereskedelem résztvevőire hárítja annak a felelősségét, hogy honfitársaink jövedelme a kormányzásuk során elveszt***e a vásárlóereje jelentős részét. Elfogadhatatlannak tartom, hogy az abszolút hatalom birtokosa óvodás kisgyerek módjára, ujjal mutogasson az általa kiválasztott bűnbakra, démonizálva ezzel hétköznapi embereket.
Ez a poszt nem pártpolitikai állásfoglalás. Bármelyik politikai csapat ellen hasonlókat fogok írni, ha azt tapasztalom, hogy a hatékony kormányzás helyett valamely társadalmi csoport ellen hergel. Ezt hívják úgy, hogy társadalmi szolidaritás.
Ha egyetértesz, egy megosztással segíts, hogy minél több fogyasztóhoz eljusson ez a bejegyzés!
