07/04/2025
Nem itt akartam megosztani, de végül is, itt sem baj, ha itt van.
Sóhajjal közölve:
"Fiam 11 éves 5. osztályos tanuló. Már első osztálytól bántják az iskolában. Kicsit lassabb, kicsit nagyobb mint a többiek. Születésénél enyhe oxigénhiánnyal született. De amúgy ezt ha nem mondjuk senkinek nem tűnik fel.
Szavakkal - tettekel, de eddig inkább csak kisebb atrocitások voltak.
De tegnap sírva jött haza az iskolából.
Hintázott. Hajtották a többiek, jól el volt. De véletlen leesett. Murvás a hinta alatt,de a lényeg nagyon megütötte magát. Elmondta az egyik kisgyereknek (4.oszt.) akivel azt hitte jó a viszonya. Ő pedig csak annyit válaszolt : " Hogy dögöltél is volna meg. "
Őszintén hirtelen meg sem tudtam szólalni mikor ezt elmesélte.
És még mindíg nem tudom erre mit tudok mondani.
Köszönöm ha tudsz olyan választ adni, ami nem csak az ő, de az én lelkemet is megnyugtatja.
Nyugodtan megoszthatod, igen aktuális téma sajnos, hátha másnak is segítene.
Köszönettel
Kitti"
Íme, amit most hirtelen gondolok:
Kedves Kitti!
És mindenki, akit valaha bármi hasonló érint:
Először is: jól tetted, hogy írtál.
Másodszor: a fiad egy hős. Igen, az. Mert nap mint nap bejár egy olyan helyre, ahol nem mindig bánnak vele jól — mégis megy. Mert elhiszi, hogy egyszer majd jobb lesz. Hogy megéri kapcsolódni, megéri nyitni, megéri hinni abban, hogy valaki mégis jó lesz hozzá. Ez nem gyengeség. Ez elképesztő erő.
A mondat, amit kapott, borzalmas. “Dögölj meg” típusú mondatok nem csak egy gyereket sebeznek meg — hanem a világot is. Mert ezek olyan mondatok, amik nem csak bántanak, de el is zárnak: elzárják a lehetőséget arra, hogy egymás felé közeledjünk. És ez minden érző embernek fáj.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Először is: jelen lenni.
Ott lenni neki. Elmondani: “Amit mondtak neked, az nem rólad szól. Az ő fájdalmukból jön. Te nem érdemled meg az ilyesmit. Te értékes vagy. Akkor is, ha más vagy. Sőt, pont azért.”
Másodszor: segíteni kell neki szavakat találni.
Azt kérdezni: “Te mit éreztél, amikor ezt mondták?”
És segíteni neki kimondani: “Ez fájt. Ez ijesztő volt. Nem tudtam mit csinálni.”
Ez nem gyengeség — ez gyógyulás.
Harmadszor: beszélni az iskolával.
Nem kioktatni, nem hibáztatni — hanem jelezni, hogy egy (nem egy, rengeteg!) érző gyerek van ott, akinek szüksége van biztonságra, emberi szóra, és figyelemre. És talán annak a másik gyereknek is, aki ilyet mondott, mert aki ilyet mond, az valószínűleg maga is tele van fájdalommal.
És még valami fontos: ne hibáztasd magad.
Nem lehet mindig megvédeni a gyerekeinket — de ott lehetünk velük, amikor fáj. És ez néha még többet számít.
Bízom benne, hogy valamit segített a válaszom.
Nem vagy egyedül. Ő sem - hiszen ott vagy neki mindig!
Bánthatatlan tisztelettel:
Robi
---
Ajánlott olvasmány: Légy Te is Bánthatatlan
www.banthatatlan.hu
u.i.: Az üzenet a levélíró engedélyével közölve. A kép illusztráció. A csoda pedig mindenkié.