27/05/2025
Ha pár éve valaki azt mondja, hogy a hétvégéimet kutyakiállításokon fogom tölteni… hajnalban indulva, kócosan, komásan, nyakig kutyaszőrben 🐾, a fizetésem felét nevezésekre, benzinre ⛽ meg kutyákra költve…Hát esküszöm, kiröhögöm.De most?Itt vagyok.Minden. Egyes. Hétvégén.Mosolyogva 😊, büszkén 🏅, reménnyel tele ✨.És nem cserélném el semmire.Nagendra Amaretto Sour (Lara) és Nagendra Buenos Aires (Spencer) – két név, két kutya, két álom.Az én álmaim.A saját tenyésztésű csodáim.Akik újra és újra emlékeztetnek, hogy miért is csinálom ezt az egészet ❤️🐶.Tudom, hogy sokaknak nem tetszik, amit csinálok…A családom néha nem érti 🤷♀️, a környezetem csak néz, más tenyésztők pedig… hát, legyen ez most a csend helye.De én minden hétvégén ott állok. A ring szélén.Tele szívvel ❤️, tele hittel 🙏.Sokszor ér kudarc.Olykor csalódás 😞, könny 😢, vagy épp düh 😤.De minden alkalommal újult erővel állok ott 💪, és újra büszkén nézek a kutyáimra.Mert tudom: ők az én munkám, kitartásom, kudarcaim és álmaim megtestesítői.És persze ott vannak a barátaim és a testvérem 👯♀️👫,akikkel együtt indulunk, együtt várunk ⏳, együtt izgulunk 😬 – és természetesen együtt röhögünk, amikor sokadszorra kijelentem teljes komolysággal:„Én vagyok ezeknek a kutyáknak a teremtője.”(Már csak villámokat hiányolnak a kezem alá ⚡️⚡️.)Nélkületek ez az egész nem lenne ilyen szép. Köszönöm, hogy vagytok.Mert ha egyszer beleteszed a szíved…Már nincs visszaút. Csak előre.
